2010-ben GDP-arányosan még kétszer annyiból gazdálkodhattak.
Cikklapozó
A stylist melegellenes törvényről, a nagy port kavart indexes vitáról és arról, melyik csatornánál lehet ma szerepet vállalni. Interjú!
Ha az ellenzék lenne hatalmon, és róluk derül ki valami hasonló, a Fidesz biztos, hogy nem dühös közleményekkel és trükkös Facebook-posztokkal igyekezne letudni az egész botrányt.
Lebontják-e a Déli pályaudvart, mi lesz a budai foltos szalamandrák sorsa, és kicsoda Orbán Győző oktatója?
A legmagasabb nappali hőmérséklet −1 és +4 fok között várható.
A megerősítő harmadik oltás felvétele után az igazolvány korlátlan időre lesz érvényes.
Made in Türkiye – innentől ezt a feliratot olvashatjuk a törökországi termékeken, amivel Ankarának az a célja, hogy erősítse külföldön a brandjét. Erdogannak azonban más célja is van a névváltoztatással.
A volt egyházfő érsekként legalább négy esetben utasított úgy vissza panaszokat, hogy tudott a zaklatás tényéről – állítja egy német ügyvédi iroda.
A Neuralink chipjének segítségével egy majom már képes volt a MindPong nevű videójátékkal játszani.
Az Európai Bíróság szerint a 2018-ban létrehozott lengyel fegyelmi kamara nem egyeztethető össze az uniós joggal, továbbá veszélyezteti az igazságszolgáltatás függetlenségét.
Március közepéig minden 18 évesnél idősebbnek be kell oltatnia magát.
Dévényi István ezúttal Lánczi Richárddal, az N1TV főszerkesztőjével és Katona Mariann-nal, a Magyar Hang hírigazgatójával beszélgetett. Vigyázat: szarkazmus!