Koronavírus-járvány ide vagy oda, hat minisztériumban osztogattak jelentős jutalmakat.
Cikklapozó
Erről Falus Ferenc volt országos tiszti főorvos beszélt az ATV-nek. Szerinte a várandósokat az új mutáns vírusok jobban támadják.
Akárhányszor látta, Gyula – talán így hívták – mindig olvasott. A hajléktalanok között is valahogy kívülállónak számított.
Egy második dolgozó pedig súlyosan megbetegedett.
Az emberek azzal szembesülnek, hogy sorra törlik az előzetesen megbeszélt oltási időpontjaikat.
Úgy tűnik, most már a húsvéti csomag az új krumpli.
Kicsit elszámolta magát valaki a beoltottak számát illetően.
Nem igazán sikerült a demonstráció, a rendőrök már az Andrássy úton körbezárták őket, egy embert pedig mentők vittek el.
Valóban nyilasszimpatizáns lett volna? A kép jóval összetettebb.
A kamara szerint ha elegen átesnek a betegségen és kapnak oltást, érdemes megfontolni a boltzár fokozatos feloldását.
A brit kormány célkitűzése, hogy július végére a teljes brit felnőtt lakosság kapja meg legalább az első adag vakcinát.
Aki év közben jól viselkedett, és kellően gyakran dicsérte a miniszterelnök urat és kormányát, annak mellére érkezett is az érdemkereszt.