„Ne az elveszettet sirassuk, hanem a meglévőt tegyük naggyá” – írta szombat reggeli Facebook-bejegyzésében Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció elnöke.
Cikklapozó
Az este folyamán egy detroiti rendőrparancsnok kórházba került, mert kővel dobták meg.
414 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 22-en vannak lélegeztetőgépen.
Nem önszántából távozott Nagy Márton, ezt azóta is többen megerősítették.
A szombaton megjelent interjúban a főigazgató elmondta, a vérplazmakezelés egyelőre kísérleti szakaszban van, ami azt is jelenti, hogy nincs pontosan meghatározott protokollja.
A Breitbart News élő tudósítása szerint magyar idő szerint szombat reggel a rendőrség könnygázt vetett be a Fehér Ház előtt tüntetők ellen, akik közül egyesek erőszakosan léptek fel, és elbontották az elnöki rezidenciát védő a kordont.
Országos időjárás-előrejelzés szombat estig.
Kilábalásról, igazodási kényszerekről, rendszerváltó élményekről, a globális verseny és a NER kapcsolatáról.
A Fidesznek jól jön, hogy minden járványügyi és gyülekezési tiltás ellenére ezrek cigánybűnözőznek a gyilkosság helyszínén. Még akkor is, ha nem cigányok gyilkoltak, elvégre egy identitásháborúban a tények és a valóság számít a legkevesebbé
A kapus félelme tizenegyesnél a Nobel-díjas Peter Handke egyik legismertebb műve.
Le kell szűrnünk a tanulságokat – figyelmeztet a bíboros pünkösdi videóüzenetében.
Washington a szervezet működéséhez biztosított eddigi hozzájárulásának összegét más szervezetekhez irányítja át.