És még csak nem is genetikailag módosított kórokozóról van szó. Trump nem zárja ki a aszándékosságot.
Cikklapozó
Sikerült megállapodni a szakszervezettel.
És sokan voltak április elején azok, akik további veszteségektől tartottak.
Magyarországon az elsők között történt meg az új fejlesztésű teszt európai bevezetése.
Egyelőre a kis- és középvállalkozások a legaktívabbak, de már nagyvállalatok is jelezték érdeklődésüket.
Az igazolt fertőzöttek száma 3,25 millió, a gyógyultaké 1 millió.
A kormányfő arról is beszélt, hogy október, november körül készülni kell a járvány második hullámára.
Kiderült, a rendezvények tilalma az egész országra, és az 500 fő alattiakra is vonatkozik.
Kezdetben borult vagy erősen felhős lesz az ég, majd nyugat felől szakadozni kezd a felhőzet.
983 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 49-en vannak lélegeztetőgépen.
Az ellenzéki kritikák túlnyomó többségével az ellenzék szavazótábora, vagyis a magyar választópolgároknak legalább a fele egyetért. Ez vajon azt jelenti, hogy az ellenzéki kritikákkal egyetértő magyar embereket sem tekinti Kövér a nemzet részének?
„Ha Orbán Viktor elbukik koronavírus-válságban, sokaknak megjön majd az esze”. Páros interjúnk Cseh Katalinnal és Gyöngyösi Mártonnal.