Talán az én készülékemben van a hiba, amikor fontos szempontnak látom, hogy milyen pusztítást végez a gazdaságban a járvánnyal szemben zajló védekezés?
Cikklapozó
A Missouri állambeli legfőbb ügyész szerint a kínai funkcionáriusok fontos információkat hallgattak el a koronavírusról, s ezzel emberi életeket veszélyeztettek, illetve súlyos gazdasági válságot okoztak.
Volt olyan munkatársam, akit legköptek, amikor kiderült, hogy egy idősotthonban dolgozik – olvasható a főpolgármester mai posztjában.
Müller Cecília korábban állította, hogy volt olyan időszak, amikor nem volt orvos a Pesti úti idősotthonban – a főpolgármester ezt cáfolja –, most azonban nem válaszolt arra, hogy ez mikor volt és mire alapozza.
Egy közmédia-dolgozó igazoltan koronavírus-fertőzött, derül ki az intézmény vezérigazgatójának az alkalmazottakhoz intézett leveléből. A dokumentumból az is kiderül, hogy a közmédiának saját operatív törzse van, illetve hogy maszk viselését és az eszközök fertőtlenítését írták elő a dolgozóknak.
A koronavírus-járvány a jelek szerint nem lassítja a kormány sportberuházási programját.
Varga Mihály: Idén eddig 300 milliárd forintnyi uniós támogatás érkezett.
Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem (SOTE) rektora orvosi maszk helyett dupla rétegű, magas hőfokon mosható maszk viselését ajánlja a lakosságnak, különösen a 65 év felettieknek.
A termelést fokozatosan indítják, kezdetben egyműszakos munkarendben dolgoznak.
Lassul a járvány terjedési üteme.
A Publicus felmérése szerint az összes megkérdezett 62 százaléka egyetértett azzal, hogy az ellenzék nem szavazta meg a jogszabályt.
Több száz fő veszítheti el a munkáját a Continentalnál és a Hankooknál.