Már legalább két évtizede arról beszélnek a szakértők, hogy jelenlegi formájában fenntarthatatlan a magyar nyugdíjrendszer, de egyetlen kormány sem vette a bátorságot, hogy átalakítsa. Nem csupán az a gond, hogy a mostani nyugdíj-megállapítási és -emelési rendszer súlyosan igazságtalan, hiszen a nyugdíj összege erősen függ például a nyugállományba vonulás idejétől. Társadalmi szinten ennél is nagyobb gondot jelent, hogy a másfél lábon álló – állami és befektetésalapú (önkéntes nyugdíjpénztár, nyugdíj-előtakarékosság, nyugdíjbiztosítás) – hazai rendszer időskori kifizetései jelentősen alacsonyabb életszínvonalat biztosítanak a nyugdíjasoknak, mint amihez aktív éveikben hozzászoktak.
A változtatás tehát elodázhatatlan. Különösen, hogy a demográfiai folyamatok egyáltalán nem biztatók. További aggodalomra ad okot, hogy a tavalyi népszámlálás adatai szerint a 65 évesnél idősebbek aránya már 21 százalék a teljes népességben, a gyermekkorúak aránya viszont csak 15 százalék. Vagyis egyre kevesebb aktívnak kell eltartani mind több időskorút. Az is világos, hogy a jelenlegi viszonyok között a fiatalabb generációk nincsenek különösebben ösztönözve az öngondoskodásra. Jól mutatják ezt a Magyar Nemzeti Bank adatai, amelyek szerint 2016 óta az önkéntes pénztárban takarékoskodó 30–44 év közöttiek száma 30 százalékkal csökkent, a 16–29 év közöttieknél pedig 34 százalékos visszaesést mutat a statisztika. Összességében az elmúlt évtizedben mért csaknem 1,2 milliós pénztári tagszám mostanra hozzávetőlegesen 1,08 millióra esett vissza.
Nem tudni, hogy magától is belevágott volna-e a nyugdíjrendszer átalakításába a kormány – ahogy számos uniós országban –, de az uniós pénzek ígérete végül rávette, hogy nekiálljon egy reformterv kidolgozásának. A helyreállítási és ellenálló képességi terv (RRF) 5,8 milliárd eurós forrásaihoz való hozzájutás egyik feltétele ugyanis a hazai nyugdíjrendszer reformja. Ennek megalapozásaként az idei év végéig nemzetközi tanulmány készül a magyar nyugdíjrendszerről, amely ez alapján várhatóan 2025. március 31-étől jelentősen változni fog. Hosszú ideig erről a tervről nem sokat lehetett tudni, a közelmúltban azonban az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének (ÖPOSZ) éves konferenciáján elhangzott előadásokból kiderült, hogy a szakértőik által elkészített javaslatcsomagról érdemi párbeszéd alakult ki a Gazdaságfejlesztési Minisztériummal (GFM).
AZ ÖPOSZ szerint a munkáltatókat kellene ösztönözni arra, hogy támogassák dolgozóik nyugdíj-megtakarításait. Leginkább a 25–40 évesek bevonására lenne szükség és lehetőség, akik nem részesülnek szja-mentességben, viszont megfelelő nagyságú jövedelemmel rendelkeznek ahhoz, hogy ne jelentsen számukra különösebb gondot az öngondoskodás elindítása. A több elemből álló javaslat egyik pontja szerint például a munkáltatók automatikusan havonta tízezer forintot fizethetnének be adó- és járulékmentesen a dolgozók pénztári számlájára, ha az alkalmazottak is legalább ekkora befizetést vállalnak. Ez úgy növelhetné jelentősen az öngondoskodó pénztártagok létszámát, hogy csak minimális állami ráfordítással járna. Mindössze a be nem fizetett adótól és járuléktól esne el a költségvetés. További javaslat, hogy a befizetések után járó adókedvezmény alakuljon át állami támogatássá, így azok is megkaphatnák ezt az ösztönzőt, akik valamilyen ok folytán nem tudják igénybe venni az szja-visszatérítést. De az is szerepel a szövetség javaslatai között, hogy a 150 ezer forintos adó-visszatérítési plafon minden évben a minimálbér összegével emelkedjen. Hogy meglenne a lakossági igény a munkáltatói befizetések ösztönzésére, azt jól mutatja, hogy a Pénztárszövetség által finanszírozott kutatás szerint akik nem takarékoskodnak, azok az alacsony jövedelem miatt képtelenek erre. Ugyanakkor a megkérdezettek kétharmada úgy nyilatkozott, hogy amennyiben a munkáltató kiegészítené megtakarításaikat, az ösztönözné őket nagyobb összegű nyugdíjcélú megtakarításra.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2023/44. számában jelent meg november 3-án.
