A következő hónapokban megközelítheti a 16 százalékot az áremelkedés üteme.
Gazdaság
7,75 százalékra növelték az alapkamatot. Meglátjuk, mire lesz elég.
Májusban a járvány előtti, 2020. januári csúcsnál országosan 9,7, Budapesten 5,8 százalékkal magasabb bérleti díjért kínálták a kiadó lakásokat.
Az őszi búza hozama is alig fele a tavalyinak.
Ennek komoly következményei lehetnek Európa gazdaságára nézve.
A dollárral és a svájci frankkal szemben is gyengült reggel óta a forint.
A felsőoktatási hallgatók által igénybe vehető hitel egyik felhívásából derül ki.
A dolgozók tanácstalanok, még a márciusi bérüket sem kapták meg. Több mint tízmilliárdnyi állami pénz van a projektben.
A GKI felmérésében a válaszoló cégek jóval több mint fele – a kereskedelemben közel háromnegyede - áremelésre készül.
Moszkva elvileg tudná teljesíteni a kötvénykifizetést, ám a szankciók megtiltották Moszkvának, hogy külföldi bankoknál és devizában fizessenek.
Akár 430-440 forintig is elszállhat az euró árfolyama. Szinte kizárt, hogy jelentősen javuljon nemzeti valutánk jegyzése, amely szinte naponta visz át történelmi mélypontokat.
A röszkei üzemet a Mezőker Kft. szeretné átvenni.
Az osztrák olajtársaság kútjainál a prémium üzemanyagokra nem vonatkozik a korlátozás.
Orbán Balázs szerint a kormány felkészült az uniós pénzek nélküli életre.
És a hatósági áron tankolható mennyiséget is csökkentik.