A korábbi hírekkel ellentétben mégsem érvényesíti egyszerre a MOL január elsejétől a jövedékiadó-emelést – jelentette be az Indexnek adott interjújában Orosz András, a vállalat magyarországi kiskereskedelmi igazgatója.
Nyáron derült ki, hogy az uniós előírásokhoz igazodva az új év első napjától komoly drágulás jön, Hernádi Zsolt, a Mol csoport elnök-vezérigazgatója pedig később levezette, hogy 41 forintos áremelkedés lesz a benzinkutakon. A mostani döntés értelmében azonban a vállalat nem egy, hanem két ütemben érvényesíti azt: az első emelésre január elsején, a másodikra pedig nagyjából január 15-én lehet számítani, először 20, majd 21 forinttal. Orosz András elmondása szerint ugyanis „oda kell figyelni a vásárlókra, törődni kell az élethelyzetükkel”. Szerinte ezeket a kedvezményeket a fogyasztók észreveszik és értékelik, ők pedig szeretnék a „kölcsönös lojalitást tovább erősíteni”.
A benzinkutak áraival foglalkozó Holtankoljak.hu korábban azt írta, hogy az EU előírása szerint a jövedéki adó minimum mértéke 359 euró/1000 liter az ólmozatlan benzin és 330 euró/1000 liter a gázolaj esetében. Magyarországon jelenleg ezek a számok jelentősen alacsonyabbak, ezért szükségessé vált az emelés, noha szerintük kisebb mértékben is elegendő lett volna. A kormány ugyanakkor mégis úgy határozott, hogy az általuk számolt 17-18 forintos drágulás helyett 41 forinttal növeli a jövedéki adót. Jelenleg egyébként – ugyancsak a portál számításai szerint – a 95-ös benzinért átlagosan 570, a gázolajért 593 forintot kell fizetni a töltőállomásokon.