Menekültek a munkavállalók a kereskedelemből és az egészségügyből

Menekültek a munkavállalók a kereskedelemből és az egészségügyből

Üres áruházi polcok (Fotó: Lukács Csaba/Magyar Hang)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

A kereskedelem szenvedte el a legnagyobb mértékű létszámcsökkenést a 2021. szeptember és november közti időszakban – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) munkaerőpiaci adatbázisából. Míg tavaly ősszel már csak 586,5 ezren dolgoztak a szektorban, addig a háromhavi átlagadatok szerint a 2020. szeptember–novemberi időszakban még 610,4 ezren – írta az adatok alapján a Világgazdaság.

A csaknem 24 ezres csökkenés nem csekély, a második legnagyobb pofont pedig az egészségügy, a szociális ellátás területe kapta, ahol a bázisidőszakhoz képest 17 ezerrel mérséklődött a dolgozók száma. Eközben egyfajta Covid-tünetként értékelhető, hogy míg a vendéglátásban 7 ezerrel kevesebben, addig a szálláshely-szolgáltatásban 9 ezerrel többen vállaltak munkát a vizsgált tavaly őszi hónapokban, mint egy évvel korábban, a szállítás, raktározás pedig28 ezerrel bővült – írta a lap.

A nagy lejtmenet ellenére 586,5 ezer embernek munkát adva továbbra is a kereskedelem a legnagyobb foglalkoztató a feldolgozóipar (987,9 ezer fő) után, a képzeletbeli dobogó harmadik foka pedig a közigazgatásé (425,6 ezer). Az élbolyban ott van még sorrendben az építőipar (368,4 ezer), az oktatás (360,8 ezer), az egészségügy, a szociális ellátás (315,2 ezer), a szállítás, raktározás (289,8 ezer), a tudományos és műszaki tevékenység (224,8 ezer) és a mezőgazdaság (200,3 ezer).

Neubauer Katalin, a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség (MNKSZ) főtitkára a lapnak azt mondta, nagyon magas fluktuációs adatokat tapasztalnak a kereskedők, a rendelkezése álló rövid idő alatt nehéz megfelelően felkészíteni, betanítani az új alkalmazottakat.

Címkék: munkaerőpiac

Fizessen elő a Magyar Hangra!

Friss lapszámunk

Támogasson minket!

Keresés

Árnyék podcast – Apokalipszis, Eurovízió, cancel culture