
A koronavírus válság három hét alatt „érte el” azt, amit a 2008-as válság három év alatt, ezért arra lehet számítani, hogy a 12 évvel ezelőttinél nagyobb visszaesés következik be a világgazdaságban – írja a Project Syndicate honlapján megjelent elemzésében Nouriel Roubini.
Három hét alatt teljes krach
A 2008-as pénzügyi krach megjóslása óta Mr. Végzet néven ismert nemzetközi hírű közgazdász sorolja: 2008 után három év alatt nőtte ki magát az igazi krach, ötven százalékkal estek a részvénypiacok, befagyott a hitelpiac, tetőzött a csődullám és a munkahelyek tíz százaléka eltűnt. Mindehhez most még egy hónapra sem volt szükség. Egyszerűbben szólva szabadesésbe váltott a gazdaság minden lényeges mutatója.
Roubini szerint téves az a sokak által hangoztatott vélekedés, hogy a nagy visszaesést követi majd a visszapattanás, azaz V-alakú lesz a válság, s néhány hónapon belül ismét robogni fog a világgazdaság. De U- vagy L-alakú válságról sem beszélhetünk most, azaz szó sincs arról, hogy hosszabb mélypont után ismét dinamikusan nőne a gazdaság, esetleg a nagy esést követően hosszú és keserves kilábalás következik. Érvelése szerint I-alakú lehet a mostani válság, hiszen még az 1929-33-as világválság és a második világháború idején sem állt annyira a földbe a világgazdaság, mint most.
A Nobel-díjas közgazdász szerint is a munkavállalókat kellene támogatni | Magyar HangNincs elég eszköz a döntéshozók kezében
Mr. Végzet szerint még legjobb esetben is az év végére indulhatnak növekedésnek a piacok, de csak több feltétel együttes teljesülése esetén.
A legfontosabb, hogy a lehető leghamarabb meg kell állítani a járványt, amihez elengedhetetlen a széles körben végzett tesztelés, a fertőzöttek szoros ellenőrzése, és a nagyon szigorú karantén fenntartása.
Másodszor, monetáris lazítással kell segíteni addig is a gazdaságot. Így nulla százalékos vagy negatív kamatlábakat alkalmazni, folytatni a mennyiségi enyhítést, és könnyíteni kell a hitelnyújtási feltételeken.
De mindez nem sokat ér, ha a kormányok nem teszik meg a gazdaság életben tartásához feltétlenül szükséges lépéseket, beleértve ebbe a háztartásokhoz eljuttatott közvetlen támogatásokat is. A válság nagysága azt mutatja, hogy ehhez a jelenleg általánosan jellemző 2-3 százalékos költségvetési hiány legkevesebb tíz százalékra fut majd fel. Ekkora összeg felett pedig csak a kormányok rendelkeznek.
A kormányzati beavatkozás kizárólag monetizálás (pénzteremtés) segítségével képzelhető el, a hagyományos eszközök vagyis az államadósság növelése esetén ugyanis a kamatszintek olyan mértékben emelkednének, hogy az megölné a gazdasági növekedést.
Jelenleg azonban a fentiekre nem sok az esély, mert az egészségügy kapacitása nem elegendő a járvány kezeléséhez, a kormányzati intézkedések nem elég gyorsak és széles körűek ahhoz, hogy minden visszarázódjon a régi kerékvágásba. Vagyis egyre nagyobb a minden korábbinál nagyobb válság kialakulására.
Nagyon súlyos és hosszú válság jön - Telefoninterjú karantén idején Róna Péterrel | Magyar HangÚjabb mutációk és geopolitikai konfliktusok
Roubini felhívja a figyelmet, hogy ha nem sikerül megálljt parancsolni a válságnak, akkor a gazdaság szabadesésbe válthat. De még akkor sem várható a gazdaság kilábalása az idei év végéig, ha valami csoda folytán vége lenne a járványnak. További rossz hír, hogy szakértők szerint a következő vírusidőszakban újabb koronavírus-mutációk jelenhetnek majd meg, és így a járványügyi beavatkozások hatékonysága is csökkenni fog, ami újabb recessziós ciklust indíthat el.
Ront a kilábalási esélyeken, hogy a kormányzati beavatkozások falakba ütköznek majd a monetizálás okozta infláció miatt, különösen ha a vírus okozta sokk visszafogja a potenciális növekedési lehetőségeket.
De még ha sikerülne is kezelni a járványt, illetve a gazdasági zuhanást, a világgazdaságnak akkor is sok nehézséggel kellene megbirkóznia. Az amerikai elnökválasztás, illetve a vírusjárvány együttesen felerősíthetik az ellentéteket a Nyugat valamint a Kína, Oroszország, Irán és Észak-Korea alkotta négyes között.
– Ez a sokféle kockázat – a világjárvány, a gyenge gazdaságpolitikai arzenál és a geopolitikai konfliktusok – elegendő ahhoz, hogy a világgazdaságot tartós depresszióba döntse, ami a pénzügyi piacok gyors összeomlásához vezethet. A 2008-as összeomlás után egy erőteljes, bár kissé elkésett válasz megfogta ugyan a globális gazdaságot a szakadék peremén, de lehet, hogy most nem leszünk olyan szerencsések – vázolja a sötét jövőt Mr. Végzet.