Hatalmas visszaesést mértek a kereskedelemben a boltzár hatására. A vendéglősök vannak a legnagyobb bajban.
Gazdaság
A Raiffeisen Bank 5 százalékos GDP-növekedéssel számol idén Magyarországon, a Takarékbank 6,6 százalékot prognosztizál.
„Perverz újraelosztásnak” tartja a kormány gazdaságpolitikáját Kanász-Nagy Máté.
A takarmányárak emelkedése, valamint forint jelentős gyengülése nagyot ütött a hús és tejágazaton.
A jegybankelnök úgy fogalmazott: az arab ország elismeri, hogy a gazdaság irányítja a politikát, ezért sem tűri meg a korrupciót.
Huszonkilenc európai fővárost vizsgáltak.
A Dunaferr a napokban az orosz-ukrán többségi és kisebbségi tulajdonos eldurvuló vitája miatt került be a hírekbe.
Bodó Sándor szerint a járványügyi lazítások is felszívják majd az álláskeresők egy jelentős részét.
A bankot még 2015-ben vásárolta meg az Orbán-kormány 700 millió dollárért. A pénzintézet évi nagyjából tízmilliárd forint feletti nyereséget produkált.
Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának jobbikos elnöke mind az elhárítástól, mind a hírszerzéstől soron kívüli tájékoztatást kér, és a bizottság soron következő ülésén is napirendre kerül a Dunaferr ügye.
Az ipartestületi elnök szerint a jövő hét végére nagy forgalom várható. A frissen alakult Magyar Turisztikai Program Alapítvány közben azt is kéri, a járványügyi korlátozásokat figyelembe véve a teraszokon felléphessen egy-egy előadó.
A bankkártyacsalásokról és az azzal szembeni védekezésről beszélt Tállai András. A megelőzés, az óvatosság, a gyors tájékoztatás a leghatékonyabb védelem, ezt bizonyította a NAV nevével visszaélő és a csomagküldős sms csalások esete is – véli a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.
A jegybank a már beszerzett információk elemzését követően az OTT-ONE Nyrt. tevékenységével összefüggésben feljelentést is tett a Fővárosi Főügyészségen.
Váradi egyébként a BCE elődjén, a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen végzett.
Az NHP Hajrából kevesen jutottak olyan nagy összeghez, mint a miniszterelnök vejének cége.