A nemrég véget ért ifjúsági olimpia magyar sikerei sem igazolják vissza Dénes Ferenc sportközgazdász szerint a tao létjogosultságát.
Gazdaság
A magas áfával azok a szegényebb fogyasztók járulnak hozzá aránytalanul a költségvetéshez, amelyek jövedelmük arányosan nagyobb részét költik napi fogyasztási cikkekre.
A Budapest–Belgrád vasútvonal minden kilométere 4,7 milliárd forintjába kerül a költségvetésnek. A szakértő szerint elég lett volna a meglévő pálya korszerűsítése, negyedennyiért.
Az Opus és a Konzum fúziója után létrejövő vállalat árbevétele meghaladhatja a 200 milliárd forintot.
Vagyis a gazdaság szereplői és lakosság is drágán jut a pénzügyi szolgáltatásokhoz. A régióban mindössze Bulgária és Románia esetében láthatunk hasonlót.
A védett épületek jó részét lebontják, 45 méter magas tornyokat is építenek. A műemlékvédők még próbálkoznak.
A Jobbik népszavazási kérdésével a Nemzeti Választási bizottsághoz fordult. A Momentum is hasonlóan cselekedett.
Az sem mindegy, hogy az üzletkötő mikor adja le a szerződést. Sőt, az sem, hogy meddig fizetjük be az első részletet.
A lakástakarékok állami támogatásának megszüntetése idején is kijut a pozitív Mészáros Lőrinc-hírekből.
A keddi vitán sem sok fideszes igyekezett megvédeni a javaslatot, Bánki Erik inkább újságot olvasott. Aztán fegyelmezetten megszavazták.
A Bánki Erik által benyújtott törvényjavaslatot extra gyorsasággal akarja a kormánypárt átvinni az Országgyűlésen.
Bali szigetén rendezik a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank éves találkozóját. A jövőben humán erőforrás indexet vezetnek be.
Már hosszabb ideje ijesztgetnek gazdasági elemzők egy újabb válság kitörésével. Ezúttal az IMF pénzügyi stabilitási jelentésében figyelmeztet a szervezet hasonló veszélyekre.
A Rogán Antal nevéhez fűződő biznisz nemhogy hasznot nem hoz az országnak, még több tízmilliárdos kárt is okoz a magyar adófizetőknek.
Jelenleg a havi 138 ezer forintból csupán közel 92 ezer forint marad a dolgozók zsebében, miközben a kifizetés a vállalkozónak csaknem 167 ezer forintjába kerül.