
Még csak az sem igaz, hogy a gazdasági bizottság tárgyalt volna a lakástakarékok állami támogatásának megszüntetéséről – derült ki a keddi ülésnapon Mellár Tamás szavaiból. A Párbeszéd-frakció képviselője szerint hétfőn 11:02 perckor kapták meg a szöveget, 11:03-kor pedig már szavaztak is róla. Mindez persze a hatalom közelében láthatólag nem sokakat zavar. A javaslat benyújtója, Bánki Erik például inkább újságokat olvasott a keddi országgyűlési vitán. Csárdi Antal fordult azzal hozzá: azért figyeljen majd rá is, ha kiolvasta a Nemzeti Sportot, a Blikket és a Népszavát. Az LMP-s politikus szerint egyébként az egyetlen cél a lakástakarékok kivégzésével, hogy Rogán lakáslottójának útjából eltakarítsák a riválist.
Nem túlságosan izgatta magát az OTP vezetője sem. Csányi Sándor a hvg.hu-nak beszélt arról: tegnap meccsen volt, hajnalban ért haza, és a kollégáival még nem igazán konzultált az ügyről. A Bankszövetséggel sem folyt tárgyalás az esetről – erősítette meg a pénzember, aki az üzleti környezet szempontjából azért aggályosnak tartja, hogy ilyen rövid idő alatt intéznek el egy ilyen horderejű döntést. De végső soron e tekintetben is megértő.
A kormány megszünteti a lakástakarékok állami támogatását, de még lehet újat kötni - Magyar Hang
A Bánki Erik által benyújtott törvényjavaslatot extra gyorsasággal akarja a kormánypárt átvinni az Országgyűlésen.
„Az ilyen típusú intézkedéseket nem szokták fél-egy évvel korábban bejelenteni, mert akkor évekre el lehetne tolni a hatását” – jelentette ki. Üzletileg sem számít jelentős változásra, problémát nem lát. A pénz felhasználásra kerül további lakástámogatási célokra, így minden rendben – nyugtázta Csányi.
Nem olyan nyugodtak azok az ügyfelek, akik kedd reggel tömött sorokban rohanták meg a bankokat lakástakarék-ügyben. Egy Fundamenta-ügyintéző az Indexnek arról beszélt, hogy akár a hivatalos nyitvatartási időn túl is dolgozhatnak majd, így érdemes lehet később is odamenni. A lap szerint a Flórián téri OTP-fióknál hétfőn fél négykor már nagyjából negyvenen vártak lakástakarék-nyitásra.
Lakástakarékok: itt a határidő, hogy meddig lehet még szerződni - Magyar Hang
Az sem mindegy, hogy az üzletkötő mikor adja le a szerződést. Sőt, az sem, hogy meddig fizetjük be az első részletet.
A kedd délelőtti vitán nem sok fideszes igyekezett megvédeni a javaslatot, pedig számos ellenzéki kíváncsi volt rá, mi indokolja az egyik legnépszerűbb megtakarítási forma kinyírását. A kormány hivatalos célja egyébként olyan támogatási formák előnybe hozása, amik túlzottan nem jelentenek alternatívát a lakástakarékoknak.
Másfél millió magyar él olyan lakásban, ahol súlyos gondok vannak - Magyar Hang
Továbbra sem látható szándék egy átfogó, a szociális különbségeket csökkentő lakáspolitika megalkotására – állapítja meg a Habitat for Humanity.
Mellár egyébként arról is beszélt az ülésen: ha hiányzik ez a 70 milliárd forint a költségvetésből, vegyék figyelembe, hogy a kormánypropaganda leépítésével 60 milliárdot meg lehetne spórolni. A jobbikos Z. Kárpát Dániel pedig úgy vélte, a jelenlegi népesedési helyzetben bűn ez a javaslat. A politikus szerint nem igaz, hogy a csok alternatívát jelenthet, hisz azt jóval kevesebben kaphatják meg. A fideszes Manninger Jenő ugyanis már ezzel próbálkozott: szerinte nem a lakástakarék szűnik meg, hanem az állami támogatás, és különben is lehet családi otthonteremtési kedvezményt igényelni.
Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára azt emelte ki a vitán, hogy a változtatás nem jelenti azt, hogy az állam ne kívánná ösztönözni a használt lakások felújítását, bővítését. Igaz, ennek lehetőségeit majd a jövőben vizsgálják meg.
A képviselők végül a Fidesz–KDNP szavazatival, 125 igennel, 49 nem ellenében jóváhagyták Bánki Erik javaslatát.
Kedd este pedig már meg is jelent a Magyar Közlönyben a törvénymódosítás. A jogszabály szerdán lép hatályba.