Törésvonalak mindenhol. Ki kezdte a háborút, ki provokált? Távol kell-e maradnunk tőle, vagy irreális maga a felvetés is? Már a „béke” szó is propagandával, cinizmussal terhelt. Hová álljon egy ilyen helyzetben, aki magyar? Hogyan találhatunk innen vissza a normalitáshoz? Kitől várjunk ebben segítséget?
Trautmann Balázs és barátai nem vártak senkire. Tavaly október 23-án láttak egy videót, amelyben az Ungvári Egyetem tanára, Sándor Ferenc (aki korábban a magyar sajtóban helytelenül Fegyir Sándorként szerepelt) és katonatársa az oroszoktól frissen visszafoglalt területről egy ukrán és egy lyukas ’56-os magyar zászló felmutatásával jelentkeztek be. „Hajrá, magyarok!” – mondták a videón. Balázsékat megérintette a pár másodperces kisfilm. Néhány napig emésztették a látottakat, érezték, tenni kell valamit. Vajon csak az elmúlt hónapok eseményeit követve hányszor éreztük azt, hogy itt már igazán tenni kellene valamit? És a végén mit tettünk? Ők nem tétlenkedtek: Messengeren megkérdezték, hogyan tudnának segíteni. Balázs pedig elment a bankba és nyitott egy számlát. Ettől kezdve ide gyűjtötték az ungvári 68. különálló területvédelmi zászlóalj katonáinak, Sándor Ferencéknek, a Kárpátaljai Sárkányoknak szánt pénzadományokat.
Két zárt Facebook-csoportban indult meg a gyűjtés, az önkéntes katonák kérése alapján először egy nagy teljesítményű töltőre. „Utánanéztem, a töltő körülbelül háromszázezer forintba került. Gondoltam, ha összejön kétszázezer, már boldog leszek, a maradékot meg kipótoljuk.” Huszonnyolc óra leforgása alatt egymillió forint gyűlt össze. Tény, hogy az ukrán háborúban szolgáló, magyar származású kárpátaljai professzor ekkorra már ismert volt az internet közönsége előtt: májusban járt körbe a fotó, amint a lövészárokból online tartja meg egyetemi előadásait. Ám az a lelkesedés, adományozási kedv, ami következett, már aligha tudható be ennek a fotónak. „Korábbi várakozásainkat felülmúlva nem csupán az eredetileg kért töltőt tudtuk elküldeni, de rögtön hármat vásárolhattunk. Mióta a Kard és a Diétás Magyar Múzsa Facebook-közösségei is csatlakoztak hozzánk, olvasóiknak köszönhetően újabb csúcsokat döntöttünk. Jönnek az adományok és nem tehetünk mást: azóta minden szabadidőnkben ezzel foglalkozunk. Már két nagy csomagot juttattunk el a Sárkányoknak a frontra, és hamarosan útnak indul a harmadik szállítmány is. Fegyvert, lőszert, tiltott szereket nem küldünk, és csak az kerül a csomagba, amit ők kérnek. Generátorokra, távcsövekre, termozoknikra, meleg polárfelsőkre, kötszerekre van a legnagyobb szükségük. De kértek magyar zászlókat és Erős Pistát is” – mondja beszélgetésünkkor Balázs. A pénzmozgás transzparens, Balázs minden nap a bankszámlaegyenlegről készült fotóval közzéteszi, hol tartanak, minden beszerzésről posztolja a számlákat, részletes, nyilvános elszámolást vezet. „Itt nincs alkotmányos költség, még a szállításhoz szükséges benzinpénzt sem vesszük le az adományokból” – jegyzi meg. Amikor pedig célba ér a szállítmány, a fronton harcoló zászlóaljtól csak annyit kérnek, küldjenek fotót az adományokról.
„A termozoknik a fronton a lábakat, itthon a szíveket melegítik. A kötszerek ott a testen, itt az önbecsülésen esett sebeket gyógyítják” – írja egy támogatójuk. Ám Balázsék hangsúlyozottan nem politizálnak. „Egyszerű magyar állampolgárok vagyunk, akik civil kezdeményezést indítottak, mert megérintette őket az ukrán fronton harcoló magyarok helyzete. De az adományainkat Sándor Ferencék úgy osztják el, ahogy jónak látják, jut belőle a nem magyaroknak is. Mi csak hídszerepet töltünk be a segítő szándékú magyarok és a Sárkányok között.” Miközben akciójukban szó sincs politikáról, olyan szívet melengető, nemzetegyesítő feladatot visznek véghez, amire rég nem volt példa. És amire láthatóan sokan ki vannak éhezve. Itt nincsenek felcímkézve, kik az „igazi” magyarok, nem nézik, milyen párttal szimpatizál az, aki pénzt küld. Az adományok pedig már jó ideje nem csupán hazai számlaszámokról érkeznek: a nevekből, utalási adatokból jól látszik, a Kárpát-medence magyarjai összefogtak Ukrajnában élő testvéreikért. Balázs azt mondja, minderről Sándor Ferencék is tudnak, és ez a szolidaritás mélyen meghatja őket. „Köszönöm a támogatást, a fiúk nagyon örülnek, hogy nem felejtették el őket történelmi szülőföldjükről” – üzent egy alkalommal.
De miért van szükségük magyar zászlókra? Nem csupán az elhunyt magyar katonák koporsóinak letakarására. Balázs úgy tudja, a Sárkányok által felszabadított településeken az ott élők elkérik a magyarok zászlóját. Hogy ha majd véget ér a háború, hálájuk jeléül méltóképpen elhelyezhessék felszabadítóik nemzeti jelképét.
Olvasna még Albert Enikő Akadálypálya sorozatából? Kattintson!
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2023/3. számában jelent meg január 20-án.
