Épphogy magunk mögött hagytuk 2020-at, és új évet kezdtünk. De miért pont január elsején van az új év kezdete, és mióta tartják ezen a napon?
Miért pont január elsején kezdjük a napokat számolni? A kérdés majdnem önmagát válaszolja meg: mert akkor van az év kezdete. De miért pont ekkor? Miért nem a téli napforduló napján inkább? Vagy miért nem a tavasz kezdetekor? A naptárat bárhogy lehetne kezdeni. Bár a világ nagyjából egészén január elseje az évkezdet napja, nem volt ez mindig így. Az ókori egyiptomiak például a Sirius csillag esti égbolton való felbukkanásától számították az újévet, ami valamikor a mai július közepe táján történt meg, és ez egybeesett a Nílus áradásával is. Dél-Afrika népei a déli féltekés tavaszkezdettől számították az új évet, ez a mai fogalmaink szerint augusztus eleje volt.
A kínai újév még ma is január 20. és február 20. között van, ahogy a zsidó újév is valamikor szeptember és október között, mozgó időpontban, lévén mindkét naptár holdhónap-alapú. (Emiatt bizonyos időközönként szökőhónapot tartanak, hogy kiigazítsák a napév és a tizenkét holdhónap közötti különbséget, azaz egy bonyolult számítás alapján beiktatnak egy extra hónapot, ám Kínában és Izraelben is a mobiltelefonok és a számítógépek január elsején váltanak újévet a hagyományos évkezdettől függetlenül.)
A Gergely-naptár előzményei az ókori egyiptomiaknál
A világon nagyjából mindenhol a Gergely-naptárat használják, ahol január elsejével kezdődik az új év. XIII. Gergely pápa (1502-1585) Iulius Caesar naptárát, azaz a julián vagy juliánus naptárat igazította ki 1582-ben, míg az ókori római államférfi, hadvezér egy egyiptomi naptárat vett mintaként, amelyiket legalább Kr. e. 3000 körültől (azaz nagyjából 5000 éve) alkalmaztak, és amelyik már a csillagászati évet vette alapul, így 365 napos volt.
Az egyiptomi naptár három évszakot ismert, mindegyikben négy hónappal, ezeknek többnyire voltak neveik, de inkább úgy dátumoztak, hogy valamelyik évszak hányadik hónapjának hányadik napja volt az a bizonyos nap. Érdekesség, hogy az egykori egyiptomi naptárban az órák száma azonos volt, 12 éjszakai és 12 nappali óra, emiatt az órák hossza viszont változó volt. Mivel a naptár 365 napos volt, míg a csillagászati év 365 és egy negyed nap, és a szökőnapot nem ismerték (illetve megpróbálták bevezetni, ám a nép nem volt hajlandó elfogadni), így 1460 évenként (365x4) esett csak egybe a naptárjuk a csillagászati évkezdettel.
Caesar naptárreformja
Iulius Caesar Kr. e. 46-ban vezette be a róla elnevezett júlián-naptárat. Erre nagy szükség volt: a korábbi római naptárban, mivel az csak közelítette a csillagászati évet, olyan otromba eltérések voltak már, hogy egy eredetileg tavaszi ünnepet már nyáron tartottak meg. A bevezetett naptárban a mi naptárunkhoz képest szinte semmi különbség nincs: tizenkét hónap, váltakozó hónap-hosszok, minden negyedik évben egy szökőnap. A szökőév szökőnapja február 24-e, nem 29-e (a 2020-as naptárban ezt le is lehet ellenőrizni!), és ez még Caesarra megy vissza, ő rendelkezett úgy, hogy a március előtti hatodik nap kettőztessék meg.
De milyen volt a régi római naptár? Csak tíz holdhónapból állt, öt 29 napos és öt 30 naposból (így összesen 295 nap volt egy évben), a két téli hónapnak egységesen nem volt neve. Mivel mezőgazdasági értelemben feleslegesek voltak, egyszerűen nem tartották számon őket. Az év a mai márciussal kezdődött, ez volt a consulok beiktatási hónapja is (március közepén, azaz idusán) egészen Kr. e. 154-ig (ekkor hozták előre azt január 1-re, amikorra már volt január és február is a naptárban), azaz, a római újév nem a mai január 1-jén vette kezdetét.
Mivel az év márciusban kezdődött, emiatt az egykori hetedik hónap ma már kilencedik, a mi tizedik hónapunk az egykori nyolcadik, a tizenegyedik hónap az egykori kilencedik, és lett később tizenkettedik hónappá az eredetileg tizedik hónap, a december. A történet szerint Numa Pompilius (vagy Romulus), a második (vagy első) római király vezette be a tizenegyedik és tizenkettedik hónapot az év végére, azaz, így született meg január és február hónap. Numa a január hónap nevét Janus isten nevéből vette, aki a kezdetek és a vég, az átváltozások, a kapuk és a színészet kétarcú istene volt, ő volt az, aki az isten kultuszát is bevezette.
Érdekesség, hogy a juliusi naptárreform évében az év 445 napból állt, ugyanis 90 napot hozzáadtak az évhez, hogy a kezdő nap változatlan maradhasson, ez lett az „összezavart év” (annus confusus). Ekkor lett hivatalosan is január 1-e az év kezdő napja, Caesar ekkor hozta szinkronba az évkezdetet a consulok évével, ami szintén egy okos elgondolás volt, ugyanis a rómaiak az éveket a két consul évével nevezték meg (pl. Lepidus harmadik és Brutus első consuli éve). Az ötödik, Quintilis elnevezésű hónapot, Caesar halála után, az ő tiszteletére az államférfi nemzetségi/családi nevéről (nomen gentile) Iuliusnak nevezték át.
Utódja, a később Augustus néven ismerté vált első császár, Octavianus is „kapott” egy hónapot. Egy Kr. e. 8-as szenátusi határozat (senatus consultum) nyomán, a korábbi hatodik hónapot, a Sextilist róla nevezték el. Indoklás szerint azért, mert az uralmához vezető fontos események többsége – így a szintén Caesar-rokon Marcus Antonius és szeretője, az utolsó fáraónő, VII. Kleopátra Philopator felett Kr. e. 31-ben aratott actiumi győzelme is – ebben a hónapban történt. A közhiedelem szerint Augustus, hogy saját hónapja ne legyen egy nappal rövidebb, mint a Caesarról elnevezett július, a februárt megrövidítve, egy nappal megtoldotta az augusztust. E lépés ugyan valóban illik a császár karakteréhez, csak épp későbbi kitaláció: a történet egy XII. században élt szerzetes, csillagász, Johannes de Sacrobosco fejéből pattant ki, majd kezdte el terjeszteni. A Sextilis eredetileg is 31 napos volt.
A hónapok átnevezését egyébként a többi császár is folytatta, ám hónapjaik nevei, azaz a Germanicus, Neroneus, Claudius, Domitianus elnevezések nem maradtak meg. A sors fintora, hogy Caesar naptárreformja után az első pontos dátum, amit tudunk, hogy mikor történt, az ő meggyilkolásának napja: Kr. e. 44., március 15.
Újév a középkorban
Róma bukásával a január 1-jei évkezdet is feledésbe merült. A korai keresztény államok joggal gondolták úgy, hogy a lerészegedő mulatozással, falatozással, orgiákkal tűzdelt római Saturnalia-ünnep nem méltó arra, hogy megemlékezzenek róla. Ekkor az államok különböző napokon kezdték el ünnepelni az újévet. Több ország március 25-öt vette az új év kezdetének, Mária feltételezett teherbe esésének napját (erre kilenc hónappal van ugyanis karácsony).
Van, ahol pont a karácsony, december 25-e lett az évkezdő nap, míg máshol a húsvét napjától számították az újévet (noha a húsvét első napja változó napokra esett). A Kelet-római Birodalomban, azaz Bizáncban szeptember 1. lett az évkezdő nap, a későbbi francia királyságon belül pedig április elseje. Ezek az évkezdetek ellenben szinte csak a kormányzatokban és az egyházban jelentettek hivatalos évkezdetet, az egyszerű ember továbbra is január elsejétől számította az újévet.
A Gergely-naptár
Bár az ortodox egyházban vallási célokra még ma is a julián naptárat használják, azt a középkorban ki kellett igazítani. A napévet ugyanis 11 perccel elszámolták, pontosabban, Caesar nem tartotta azt az eltérést jelentősnek. Emiatt a számolási hiba miatt azonban 128 évenként 1 napot tévedett, ebből kifolyólag aztán a húsvét, amelyik egy mozgó ünnep (a tavaszi napéjegyelőséget követő első holdtöltét követő első vasárnap), egyre távolabb került március végétől, azaz, ugyanaz történt, mint a naptárreform előtt: elkezdett vándorolni az ünnepnap.
XIII. Gergely pápa a nevét viselő naptárreformot 1582-ben rendelte el, ekkor a fent említett 11 percet úgy igazították ki, hogy amíg a julián naptárhoz hasonlóan minden negyedik év szökőév, amikor február nem 28, hanem 29 napos, addig minden 100-ik év viszont nem szökőév (viszont minden négyszázadik év mégis szökőév). Így a gregoriánként is ismert naptárban minden négyszáz évben 97 szökőév található. XIII. Gergely 10 napot még ki is vett októberből, hogy kiigazítsa az addigra már elcsúszott julián naptárat.
Ezt a katolikus országok azonnal érvényesítették is (Magyarországon 1587-ben, amikor is 1587. október 21-e után november 1-e vasárnap következett), ám több protestáns ország és az ortodoxok nem. Mint ismert, az ortodox hagyományú országok egészen a XX. század elejéig továbbra is a júlián naptárat alkalmazták, az oroszok híres módon csak az 1917-es forradalom után váltottak át (ezért volt novemberben a Nagy Októberi Szocialista Forradalom ünnepe). A világon legkésőbb a törökök tértek át a gregorián naptárra, 1927. január 1-ével.
Az angolok évkezdő napja
Az angolok egészen 1752-ig a fent említett március 25-én kezdték az újévet. Náluk 1751 egy rövid, 282 napos év volt: mindössze március 25-től december 31-ig tartott. Ekkor, 1752. január 1-én tértek át a Gergely-naptárra, és ekkor vették el azt a 11 napot a naptárból, ami a kétfajta naptár között addigra már különbséggé lett. Az angol gyarmatok is követték a példát, így például George Washington is: bár 1731. február 11-én született, ám a naptárreform után már február 22-én ünnepelte születésnapját.
Angliában, 1752-ben, a naptárváltás évében szeptember 2-át szeptember 14-e követte: ekkor egyes források szerint lázongások törtek ki, követelték maguknak az emberek vissza az elvett időt, ugyanis sokan egyszerűen azt hitték, hogy az életüket rövidítették meg 11 nappal. Mások pedig azon voltak felháborodva, hogy a pápai komiszságnak behódolt Anglia, és nem tetszett nekik, ahogy mozognak a napok.
Ám ez valószínűleg inkább csak egy városi legenda, az viszont biztos, hogy az angol adóév a mai napig április 6-án kezdődik. A régi adóév ugyanis a régi évkezdettel egyidőben, március 25-én kezdődött, ezt tolták ki 11 nappal április 5-re, majd aztán még egyszer toltak rajta egy napot 1800-ban, ami a julián naptár szerint szökőév volt, de a Gergely-naptár szerint meg nem, és lett április 6-a. Hogy miért? A kincstár nem akart egyetlen évben sem csonka évnyi adójövedelmet elkönyvelni, így aztán az adóévet mindig hozzáigazították a kiigazított naptárhoz. Az, hogy még ma, 2020-ban is április 6-a az adóév kezdete, és nem a naptári január elseje, annak köszönhető tehát, hogy az angolok nem a pápista január elsejével kezdték az évet, hanem Jézus fogantatásának napjától, majd igazították azt ki 11 nappal, a gregorián naptárhoz való átálláskor.
