Nem tudom, hányszor néztem már vissza Orbán Viktor hétfői, parlamenti viszonválaszát, de sokszor. A miniszterelnök ugyanis többek között arról beszélt, hogy a „vörös bárók is kapnak majd támogatást”, meg hogy a megsegített körben a „vörösök” is benne lesznek. Persze, elhangzott az is a kormányfő szájából, hogy „mindenkit támogatni kell, nézeteitől függetlenül, aki hajlandó munkahelyeket létrehozni”, de azért lenne e közbevetés kapcsán egy tiszteletteljes kérésem. Tizenegyedik éve élünk lassan a nemzeti együttműködés rendszerében, és látjuk, melyik vállalkozó kap támogatást, melyik nem, úgyhogy legalább most ne nézzük egymást hülyének.
Már csak azért se, mert a vörös bárók emlegetése nem volt véletlen. Orbán Viktor nem tett vele mást, mint jelezte az ellenzéknek, hogy az esetleges 22-es kormányváltást követően milyen mozgástérre számítsanak. Semmiképpen se túl szélesre, mert bizony a „nemfidesz” gazdasági hátországát képező vörös báróknak is ő mondja meg, hogy narancsvidéken hol fog felkelni a nap.
Másrészről azért egy nagyon komoly beismerés ez. Harminc évvel a rendszerváltozás, több mint egy évtizeddel a „szavazófülkékben történt forradalom” után még mindig köztünk járnak a korrupt, rablóprivatizációban megtollasodott vörös bárók. Látjuk ezt is. A kormánypártok több szintjéről érkezett már megerősítés erre nézve. Hiszen ameddig például Kóka János csak céget vezet, pártot nem, addig nincs is vele baj. Sőt, akár diplomata-útlevelet is kaphat. Közröhej, hogy Orbán Viktor éppen azt követően mondta el a vörös bárókat pátyolgató beszédét, hogy Kocsis Máté, a Fidesz parlamenti frakciójának vezetője azon puffogott, milyen jó lenne, ha Gyurcsány Ferenc távozna a közéletből. Értem én, hogy a Fidesz egy hiperdemokratikus közösség, ahol még két ilyen szélsőség is megfér egymás mellett, mint Orbán és Kocsis, de azt hittem, hogy legalább a vörös bárók kérdésében egységes álláspont alakult ki egy ilyen híresen antikommunista pártban.
Ebben az egészben amúgy az az igazán tragikus, hogy ez a kérdés teljesen komolyan felmerülhetett az Országgyűlésben. 2021-ben tehát ott tartunk, hogy a miniszterelnök szégyenérzet nélkül politikailag osztályozza a gazdasági szereplőket.
Legszívesebben most egy klasszikussal zárnék, miszerint „emlékezzünk erre, mikor majd szavazunk”, de hát az az igazság, hogy pont az lenne a legjobb, ha végre elfelejtenénk ezt a gondolkodásmódot.
