A ritka pillanatok egyike, amikor az ember szívesen néz közéleti tartalmat az M1 csatornán. Általában kínosan feszengünk már akkor is, amikor a műsorvezető hirtelen nem politikáról beszél, hanem a kacsacsőrű emlősről vagy hangyászsünről kezd kiselőadásba. Fábián Barna performanszai vannak annyira szürreálisak, hogy ilyenkor nem tudjuk levenni a szemünket a képernyőről. De ez már leginkább csak a katasztrófaturistáskodásról szól. Annyira abszurd ugyanis mindaz, amit a közszolgálatinak nevezett tévében előadnak, hogy őszintén dühöngeni sem tudunk, leginkább csak hüledezünk. Érdemes beleolvasni például, miféle „kérdéseket” tett fel Fábián Mráz Ágoston Sámuelnek a március 15-ei közvetítésben. Páratlan élmény.
Annál örömtelibb, amikor végre történik valami szokatlan. Az M1-en ez többnyire azt jelenti, hogy beengednek ellenzéki szereplőket is a műsorba, akik most, a választások előtt szűkös időkereten belül kifejthetik a nézeteiket. Sajnos ezek a szereplések is rendre kellemetlenné válnak, vagy a műsorvezetők provokatívnak szánt kérdései, vagy a politikusok erőltetett viselkedése miatt. A rendkívüli alkalmat elvégre mind igyekeznek kihasználni, csak épp nincs hozzá kellő humoruk, eredetiségük, így jobbára azt ismételgetik: az M1-en hazudnak, őket pedig nem hívják be.
A Kétfarkú Kutya Pártot bemutató humorista, Tóth Imre „Bruti” szerencsére nem ragadt le itt, öt percben pedig olyan parádés performanszt nyomott le, amit nem is volt elég csak egyszer látni. Miközben a négy éve kotkodácsoló jelölt egyetlen poénra fűzte fel a szereplését, addig Bruti bámulatosan oldotta meg a feladatot, egy eljátszott telefonbeszélgetésben felemlegetve mindent csirke far-háttól a benzin-rémhírterjesztésen át az orosz invázióig és a Rádiókabaréból való kitiltásig. Így kell könnyed, szórakoztató, mégis fajsúlyos kritikáját adni a rendszernek, a közmédiás minőségnek. Úgy, hogy gyakorlatilag még a műsorvezető is végignevesse az egészet, miközben az ellenzékiekkel való beszélgetések általában egyre ellenségesebb, lehangoló vitákká fajulnak általában. Sokan hiszik, hogy a humor afféle meg nem engedhető luxus, és most minél keményebb szembesítésekre, harciasabb megszólalásokra van szükség, mert csak azok vezetnek eredményre. Valóban így lenne? Érdemes ennek kapcsán megjegyezni, hogy az elmúlt tíz évben a legjelentősebb ellenzéki sikert nem a leghangosabb szereplők érték el, hanem az általában visszafogottságával támadott Karácsony Gergely.
A közmédia sajnos nagyon másmilyen tud lenni, mint a fentebbi öt perces „interjú”. Hogy erről képet kapjunk, ahhoz már az egykori M1-es Borsa Miklóssal készült Válasz Online-interjút érdemes elolvasnunk. „Olyan volt, hogy jöttek a beolvasandó hírrel, én meg mondtam: hát hiszen ezt már megcáfolták” – idézte fel Borsa. És hogy mi volt erre a válasz? „Jól van az úgy, hagyjad.” És sajnos sokan ilyenkor legyintenek is, túl kicsi láncszemek ők a változtatáshoz. Inkább hagyják. De Borsa esete mutatja, hogy lehet végül nemet is mondani, és valami másba kezdeni. Ha sikerül, az ember végül tényleg csak nevethet rajta: „nem innen vagyok kitiltva, az a Rádiókabaré.”
