A bombázás talán a második világháború idején alkalmazott szövetséges stratégia legellentmondásosabb megítélésű eszköze. Az elítélő vélemények gyakran illesztik elé a „terror-” jelzőt, amitől még inkább előtűnik, hogy a nácicsatlós (és a nácik által megszállt) országok városai ellen végrehajtott bombatámadások részben a civil lakosság ellen irányultak, és céljaik között volt a harci szellem megtörése, illetve az állandó rettegés légkörének megteremtése is. Drezda 1945. február 13–15-ei megsemmisítése egyszer s mindenkorra beleégett a történelmi tudatba, hiszen az amerikai–angol közös támadásokban három nap alatt 25 ezer ember (főleg ártatlan civilek) pusztult el, és a kitört tűzvész hat és fél négyzetkilométernyi várost tett a földdel egyenlővé.
De ez persze csak egy olvasata az eseményeknek, hiszen sok történész afféle szükséges (sőt létfontosságú) rossznak tartja a bombázó hadműveleteket, amelyek egyszerre iktatták ki a még sokkal inkább a polgári lakosság gyilkolására törő Luftwaffét, és vetették vissza jelentősen a német háborús termelés képességeit. Ezzel pedig jelentősen lerövidítették a háborút, ami nemcsak a szövetséges, de a német (és magyar) katonák tömegeinek életét is megkímélte.
Bármelyik véleménnyel értünk is egyet, az kétségtelen, hogy a bombázások nélkül teljesen másképpen alakult volna a háború menete, és a polgári lakosság is totálisan máshogy érzékelte volna a harcok valóságát. Ezért a bombázók bevetésének stratégiai megfontolásai, illetve a bombázókon szolgálatot teljesítő – és nagyon nagy arányban elhullott – katonák történetének ismerete nélkül nem lehet megérteni a második világháborút. Erről szól Donald L. Miller, a háború egyik legismertebb kutatójának monumentális könyve, A levegő urai. Több mint 750 oldal, ráadásul kényelmetlenül kicsi betűkkel nyomtatták, és még a margókat is szokatlanul szűkre szabták az oldalakon. Érezhető, hogy a kiadó próbált spórolni a terjedelmen.
A cím, illetve a borító ismerős lehet a háborús filmek rajongóinak, ami természetesen nem véletlen. E könyv alapján készült a Steven Spielberg és Tom Hanks nevéhez köthető, a Ryan közlegény megmentése után indított második világháborús sorozatok harmadik, azonos című felvonása (amely az Apple Tv+-on streamelhető). Ugyanakkor messze nem igaz, hogy a könyv csupán a sorozat novellizált változata lenne, aki ezt várja tőle, az már a puszta tömege láttán is meg fog lepődni. Valójában a könyv sokkalta mélyebb, mint valamiféle fikciós elemekkel átszőtt, sokszor látott és olvasott, a névtelen katonák egyéni hősiességére alapozott kalandtörténet. Bár vannak benne regényszerűen izgalmas, felemelő és tragikus részek, a kötet dominánsan nem fikciós jellegű, klasszikus történelmi írás.
Nem egy-egy repülő legénységéről, hanem a teljes amerikai nyolcadik légi hadsereg történetéről szól. Ezt a haderőt Pearl Harbor után hoztak létre azzal a konkrét céllal, hogy már évekkel azelőtt házhoz szállítsa Hitlernek a háborút, hogy a szövetséges katonák Németország földjére léphettek volna. A szövetséges stratégák ugyanis nagyon el akarták kerülni a végeláthatatlan vérontásba és értelmetlen patthelyzetbe torkolló lövészárok-háborút, amit az első világháborúból oly jól ismertek. Ez a bombázók révén sikerült is, az olvasó pedig e győzelemhez vezető folyamat minden apró (bal)lépését megismerheti A levegő uraiból. Azt pedig, hogy az eredmények megérték-e az áldozatokat, mindenkinek magának kell eldöntenie.
Donald L. Miller: A levegő urai. Ford.: Tábori Zoltán. Gabo, 2024. 7990 Ft
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2024/13. számában jelent meg március 28-án.
