Ezzel nyerné meg a szélsőjobb felé kacsintgató szavazókat.
Külföld
Elég kemény vita zajlott a migrációval kapcsolatos EU-török megállapodásról.
A Huawei kínai telekommunikációs óriásvállalat közreműködésével épül ki Magyarországon az ötödik generációs (5G) hálózat – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Sanghajban, a Hungcsiao Nemzetközi Gazdasági Fórumon.
Sorban hullanak mellőle el emberei, és nem hagynak neki nyugtot a demokraták.
Az amerikai demokraták terrorszervezetté minősítenék az ukrán Nemzeti Gárdába betagozódott önkéntes zászlóaljat.
Bölcs, pragmatikus és tapasztalt vezetőnek tartja, aki képes önálló értékítéletre is.
Jokowi indonéz elnök radikalizmus elleni politikájának része, hogy az eddig szélsőséges ellenzéki pártok képviselőit beemelte az új kormányba, így próbálva semlegesíteni őket.
Dübörög a kampány a briteknél a december közepére kiírt előre hozott választások előtt.
Felmérések szerint
a szubszaharai régióban
a lakosság harmada el akar
vándorolni.
Franco újratemetése felszínre hozta a megosztottságokat. A társadalmi megbékélést a jólét alapozta meg, ennek megrendülése azonban újra és újra felszínre hozza a régi sérelmeket.
Közben Donald Trump Boris Johnson oldalán szállt be a brit választási kampányba.
A nagy bejelentések ugyan elmaradtak Orbán Viktor kormányfő és Vlagyimir Putyin orosz elnök közös, budapesti sajtótájékoztatóján, de a kereskedelmi kapcsolatok javulásáról, Ukrajnáról, a Török Áramlat gázvezetékről, a közös gazdasági érdekekről, illetve politikai törekvésekről is szó esett.
A kurd nép egységesen siratja a szíriai kurdokat. Orbán Viktor mindig oda áll, ahol neki éppen kedvezőbb.
Évről évre tárgyal egymással a magyar kormányfő és az orosz elnök, aki korábban Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel is rendszeresen találkozott – az akkori Fidesz hangos tiltakozásával kísérve.
Az Ukrajnából foglalkozó dokumentumból kimaradt a kisebbségi jogok betartására való felszólítás – mondta Szijjártó Péter az Eurázsia Fórumon. A külügyminiszter már találkozott az orosz ipari miniszterrel és Roszatom vezérével is.