A hivatalban lévő államfő, Andrzej Duda a szavazatok 51 százalékával nyerte meg a lengyel elnökválasztást. A kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt jelöltje az utolsó pillanatig kiélezett küzdelemben végül két százalékponttal előzte meg a fő ellenzéki erő, a Polgári Platform (PO) vezette koalíció elnökjelöltjét, Rafal Trzaskowski varsói főpolgármestert. A választás ismét megmutatta Lengyelország megosztottságát, ráadásul a törésvonalak tovább mélyültek.
Nagy tétje volt a lengyel elnökválasztásnak, mutatja ezt a 68,12 százalékos, az átlagosnál jóval magasabbnak számító részvételi arány és a talán minden korábbinál durvább kampány is. A lengyelek a konzervatív és a liberális út között választhattak, és végül a PiS szociális államról és a nemzeti méltóság visszaszerzéséről kialakított elképzelése győzött az elitista, politikai értelemben pedig a demokratikus értékek megvédésére koncentráló narratívával szemben. A mindössze félmillió szavazatnyi különbség jól mutatja, hogy mindkét elképzelésnek hatalmas a támogatottsága.
A társadalom több szempontból is megosztott. Földrajzi értelemben a hét keleti vajdaság, a hagyományos Lengyelország áll szemben az ország többi részével. A keleti rész Dudára, a nyugati Trzaskowskira szavazott. Szociológiai megközelítésben a falvak és a kistelepülések biztosították a konzervatív győzelmet, az ötvenezresnél nagyobb városokban a lélekszám növekedésével arányosan egyre nagyobb volt a liberális erők fölénye. A generációs törésvonal valahol az ötvenéveseknél húzódik: e kor fölött Duda, alatta Trzaskowski volt a favorit.
A voksolással az is eldőlt, hogy nem lesz politikai társbérlet, a PiS elnöke, Jaroslaw Kaczynski vezette kormányzó erő egyelőre visszaverte az ellenzék támadását, amelynek így jó eséllyel 2023-ig várnia kell a következő lehetőségre. Ebben a három évben a Jog és Igazságosság vezette Egyesült Jobboldalnak mindenekelőtt el kell simítania a koalíción belüli repedéseket.
A két kis pártra, az Egyesült Lengyelországra (SP) és az Egyetértésre nehéz idők várnak. Utóbbira különösen, ugyanis elnöke, Jaroslaw Gowin „érdeme” volt a májusi választás elhalasztása, és ezt a renitens magatartást Kaczynski valószínűsíthetően nem bocsátja meg. Elemzői körökben ezért nem zárják ki még az előre hozott parlamenti választás lehetőségét sem.
Igaz, a lengyel politikai élet szürke eminenciása számára figyelmeztető lehet az elnökválasztás eredménye, és nem kockáztatja a PiS kormányon maradását. Nagyobb esély van arra, hogy Kaczynski a Lengyel Néppárt (PSL) vagy a nacionalista, libertárius Szabadság és Függetlenség Konföderáció néhány elégedetlen képviselőjének átcsábításával golyózza majd ki Gowint. Ennél fontosabb azonban, hogy a kormányzó erőnek romló külgazdasági környezetben kell megőriznie a népszerűsége alapját jelentő szociális vívmányokat. Abban is biztosak lehetünk, hogy a PiS emellett be akarja fejezni az illiberális állam folyamatban lévő kiépítését. Kérdés, hogy az első ciklusában Kaczynski árnyékában maradó Duda ugyanúgy lojális partner lesz-e, vagy pedig elkezd saját erőközpontot építeni.
A legnagyobb ellenzéki pártnak, a Polgári Platformnak a következő három évben az újjáépítkezés lesz a legfőbb feladata. Azt ugyanis nem szabad elfelejteni, hogy a mostani eredmény nem a párt, hanem elsősorban Rafal Trzaskowski érdeme. Kiváló húzásnak bizonyult, hogy május 10-e, a kampány újraindulása után lecserélték a párt korábbi jelöltjét, Malgorzata Kidawa-Blonskát, akinek a népszerűsége ekkor párszázalékos volt. Akik most Trzaskowski vereségén szomorkodnak, begondolhatnának abba, hogy milyen lejtőre került volna a párt, ha a tervezett időben sikerül megtartani választást. A varsói főpolgármester jobban szerepelt, mint a PO, a párt a generációváltás közepette most igazi vezetőt talált, és esélyt kapott az újjáépítkezésre.
Trzaskowski köré építkezve a Polgári Platform megújulhat, de ehhez még lesz egy-két szavuk a lényegében kétpártrendszert megtörni akaró szereplőknek, mindenekelőtt az első fordulóban több mint 13 százalékot szerző, független Szymon Holowniának is. Mert miközben a PO a PiS bástyáit ostromolja, a társadalom most már mintegy harmadának támogatásával – Janusz Palikot és Pawel Kukiz után – a tévésből lett politikus vezetésével indul roham a tizenöt éve tartó duopólium megtörésére.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/29. számában jelent meg július 17-én.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában! És hogy mit talál még a 2020/29. számban? Itt megnézheti!
