Az afgán elnök elmenekült az országból
2019. június 4-én készült felvétel Asraf Gáni afgán elnökről a kabuli elnöki palotában (Fotó: MTI/EPA/Dzsavád Dzsalali)

Asraf Gháni afgán elnök elhagyta Afganisztánt – közölte a BBC. A Reuters információi szerint Tádzsikisztán irányába távozott. A hírek szerint Amrullah Saleh alelnök is elmenekült.

Az elnökre egyre nagyobb nyomás nehezedik, hogy lemondjon, mivel az afgán nagyvárosok 10 nap alatt a tálib fegyveresek kezébe kerültek, ráadásul vasárnap már elkezdtek benyomulni a fővárosba, Kabulba is. Az MTI beszámolója szerint a Ria Novosztyi orosz hírügynökség nem sokkal korábban már egy meg nem nevezett forrásra hivatkozva jelentette, hogy Gáni „beleegyezett a lemondásba”. A forrás szerint az elnök tudomásul vette, hogy Kabulban „már nincs lehetőség további hadműveletekre”.

Az afganisztáni biztonsági helyzet május óta romlik a tálibok offenzívája miatt. A lázadók a nemzetközi haderő kivonulását kihasználva átfogó offenzívát indítottak a kormányerők ellen, azóta nagy területeket vontak uralmuk alá, kiszorítva az ellenállást alig tanúsító kormányerőket. A tálibok közleményt adtak ki, miszerint elrendelték harcosaiknak, hogy tartózkodjanak a főváros belépési pontjain. Arra kérték a lakosokat, hogy maradjanak. A BBC szerint azonban több helyről fegyverropogásról és tálib zászlót lóbáló harcosokról érkeznek hírek.

A szemünk előtt falják fel Afganisztánt az iszlamisták
Majláth Ronald

A szemünk előtt falják fel Afganisztánt az iszlamisták

Egyenesen csoda kellene ahhoz, hogy az afgán kormánykatonák legalább az év végéig kitartsanak.