Óriási várakozások kísérték a múlt héten lezajlott, az amerikai elnök által kezdeményezett demokrácia csúcstalálkozót, amelynek célja az volt, hogy a résztvevők megbeszéljék, hogyan lehetne feltartóztatni az autokrata rezsimek előretörését a világban.
A virtuális térben megrendezett eszmecserét egyesek egyenesen a helsinki-folyamathoz hasonlították, melynek eredményeként 1975-ben megszületett a helsinki záróokmány. Ennek a jelentősége abban állt, hogy ebben a Szovjetunió is elismerte azokat a szabadságjogokat, amelyekre hivatkozva később olyan mozgalmak szökkentek szárba a Kelet-Közép-Európában, amelyek hozzájárultak a keleti blokk összeomlásához. Mások még ennél is tovább mentek: szerintük a Joe Biden által szervezett konferencia akár intézménnyé is válhatna a jövőben, ami aztán a demokráciák felett bábáskodna és megakadályozná a diktatúrák térnyerését.
A realistább elemzők persze már idejekorán figyelmeztettek, hogy korántsem olyan egyszerű most a politikai képlet, mint ahogy az első ránézésre tűnik.
Biden – aki a választási kampányában tett ígéretet a találkozóra – és csapata ugyanis meglehetősen következetlenül válogatta össze a konferencia résztvevőit. Emlékeztetőül: a csúcsértekezletre összesen 110 ország kapott meghívót, többek közt Brazília és a Fülöp-szigetek, de a demokratikus meghívottak sorát gyarapította a Kongói Demokratikus Köztársaság, Albánia, Szerbia és más olyan államok is, ahol az elmúlt években tömeges tüntetések zajlottak le a demokrácia hiányosságai miatt.
Nem kapott viszont meghívót például Kína vagy Oroszország, amelyek aztán élesen bírálták a Biden-adminisztráció lépését. És bár sok kritikus azt állította, hogy az Egyesült Államok ezzel csak kijelölte a jövőbeni partnereit, érdemes megjegyezni, hogy a konferenciára olyan országok sem kaptak meghívót, mint Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emirátusok vagy Vietnám, vagyis azok, akik már hosszú ideje az amerikaiak szövetségesének számítanak.
A Biden-féle demokrácia-csúcsot így össze sem lehet vetni a helsinki folyamat tárgyalásaival, amelyekre a hidegháborúban ellenérdekelt felek is meghívót kaptak. Ezért sokan a meghívottak listáját inkább egyfajta politikai üzenetnek látták, mellyel Washington azt akarta megmutatni, hol vár el alapvető változásokat az elkövetkező években.
A Biden-féle demokrácia-csúcs jelentőségét ugyanakkor leginkább az csökkenti, hogy a résztvevőknek a közös céljairól sem beszélhetünk igazán. Az olyan politikusok, mint Jair Bolsonaro brazil, illetve Rodrigo Duterte fülöp-szigeteki elnök száját leginkább szitokszóként hagyta el a demokrácia, most viszont ők is ott lehettek a meghívottak között. A rendkívül heterogén „demokratikus” államoknak ráadásul most kisebb gondjuk is nagyobb annál, hogy a világ antidemokratikus tendenciái felett aggodalmaskodjanak. Ezeket az országokat ugyanis jelenleg nem csak a koronavírus-járvány aggasztja. Jóval fontosabb ennél, hogy maguknak is megvannak a nem túl demokratikus szövetségeseik, amelyekkel alaposan megrontaná a viszonyt, ha ők egy Amerika-központi demokrácia-projektben vállalnának szerepet.
Végül pedig érdemes megvizsgálni a csúcstalálkozó eredményeit is. A demokrácia-csúcson még egy közös nyilatkozat sem született, ehelyett Biden összegezte a végén az elhangzottakat. Beszédében az amerikai elnök 424 millió dolláros felajánlást tett a demokráciához nélkülözhetetlen független sajtó és az emberi jogi aktivisták támogatására, a korrupció elleni fellépésre és a tisztességes választások biztosítására a világban, majd felszólította a többi résztvevőt, hogy ők is járuljanak hozzá a közös célokhoz. Ennyiben aztán ki is merültek a konferencia eredményei.
Így aztán nem meglepő, hogy Biden kritikusai szerint itt egész egyszerűen arról volt szó, hogy az amerikai elnök csak le akarta tudni a választási ígéretét. Ők még abban is kételkednek, hogy az olyan országok, amelyek nem kaptak meghívót a rendezvényre – többek között Magyarország – egyáltalán komolyan veszik-e a Biden-adminisztráció üzenetét, vagy ugyanúgy folytatják, ahogy eddig is tették.
