Nem egészen tíz nap alatt 55 százalékkal nőtt az e vírusváltozat által okozott fertőzések száma.
Külföld
Az orosz elnök szerint Navalnij köztörvényes bűncselekményeket követett el.
Éles reakciókat váltott ki a magyar miniszterelnöknek az a kijelentése, amit a keddi kormányinfón tett a boszniai muszlimokról.
A szobrot 1999-ben állították fel az egyetemen.
A szerda éjféltől életbe lépő intézkedés az első, teljes várost érintő vesztegzár Kínában azóta, hogy tavaly lezárták a pandémia első helyszínét, a 11 millió embernek otthont adó közép-kínai Vuhant.
Magyarország megállapodást kötött Ukrajnával arról, hogy garantált kapacitásban szállít földgázt január 1-jétől Kijevnek.
Kezdetben nagyon korlátozottan lesz csak elérhető.
De rengeteg ember fertőz, így összességében nagyon sokan kerülhetnek életveszélybe.
Egyre több országban vezetnek be szigorításokat.
Fazakas Attila arról beszélt, hogy teljes mellszélességgel kiállnak az autonómia mellett.
A javaslat több ponton is érinti a magyar miniszterelnöki minapi állásfoglalásait.
A német szövetségi egészségügyi miniszter tudósként abból indul ki, hogy egy negyedik oltásra is szükség lesz.
A tárgyalás a vádlottak távollétében zajlik, akik mindannyian tagadták felelősséget. Mivel Oroszország is visszautasítja a vádakat, kiadatásuk valószínűtlennek tűnik.
Az indoklás szerint sorozatosan szegte meg a maszkviselési szabályokat, legutóbb fedetlen arccal ment be egy étterembe, és többszörös felszólítás ellenére sem volt hajlandó távozni.
A kisebbség kisebbsége. Erdélyben sok olyan régió van, ahol egyszerűen megszűnne a magyar iskola, ha a roma gyerekek hirtelen indíttatásból a többség nyelvén működő iskolába iratkoznának be.