Miért van az, hogy Moszkvában ötször, míg Ukrajnában egyszer vett részt hivatalos találkozón Szijjártó Péter a háború kitörése óta és miért nem tárgyalt Orbán Viktor ukrán kollégájával – ezeket a kérdéseket tette fel a VRT Nws riportere a külügyminiszternek, az erről szóló videót a politikus osztotta meg közösségi oldalán. Szijjártó Péter a válaszát azzal kezdte, hogy ez nem egy verseny. Majd arról beszélt, hogy Magyarország a történelme legnagyobb humanitárius akcióját hajtja végre, egymillió menekültet fogadtunk be Ukrajnából és jelenleg is több mint 1500 olyan óvoda és iskola van, ahová menekült gyerekek járnak. – Senki sem beszél erről, hogy mi mennyit segítünk – mondta, kiemelve, hogy az utolsó dolog, amiről ki lehetne oktatni minket az az, hogyan legyünk szolidárisak Ukrajnával.
A riporter azt is megkérdezte, hogy kérte-e Szijjártó Péter valaha orosz kollégájától, Szergej Lavrovtól, hogy fejezzék be a harcokat Ukrajnában. A külügyminiszter elmondása szerint ő mindig nagyon világossá teszi, hogy elítéli a háborút és annak véget kellene vetni. – Nagyon könnyű ukránpártinak lenni Brüsszelben vagy Washingtonban a szép irodákban, de tessék megpróbálni Moszkvában – mondta. Azt leszögezte, hogy Ukrajna területi integritása és szuverenitása nem lehet kérdés, de az első most az, hogy az emberek gyilkolása befejeződjön.