Merkel, a tűzoltó

Két jelentős győzelmet is aratott a nagy nyári szabadságolás előtt Angela Merkel. Végül egyik bizalmi embere, Ursula von der Leyen lett az Európai Bizottság elnöke, a megüresedett német védelmi miniszteri székbe pedig a kancellár másik közeli munkatársa Annegret Kramp-Karrenbauer kerül. Merkel tehát egyelőre kézben tartja mind az európai, mind pedig a német helyzetet, ám egyáltalán nem lehet nyugodt, hiszen sötét felhők gyülekeznek a feje fölött, ami ugyancsak megkeserítheti politikai karrierjének utolsó éveit.

Merkel egészségi állapota tartotta lázban az elmúlt hetekben a német és az európai közvéleményt. A német kancellárt többször is megmagyarázhatatlan remegés fogta el. Ugyan Németországban a politikusok egészségi állapota nem közügy, a társadalom magyarázatot vár. Egymást érik a találgatások, és egyesek szerint Merkel így ki sem töltheti a ciklusát, a kancellár azonban kemény választ adott az őt idő előtt visszavonultatóknak.

Először Brüsszelben adta mindenki értésére, hogy Németország továbbra is Európa vezető hatalma. Pedig az európai választások előzetesen nem sok jót ígértek. Az Európai Parlamentet eddig uraló két nagy pártcsalád, a Néppárt és a Szocialisták ugyan elveszítették többségüket, a jobbközép alakulat azonban ennek ellenére megtartotta vezető pozícióját. Merkel pedig megmutatta, hogy az erőviszonyok átalakulása következtében bonyolultabbá vált viszonyok között is otthon érzi magát. Pedig Emmanuel Macron nagyon ráérzett a királycsináló szerepére, és rendkívüli aktivitással vetette bele magát a politikai csatározásokba. Végül meg is szerezte Franciaországnak az Európai Központi Bank elnöki posztját, és jól keverte a kártyákat a bizottság elnökének megválasztása körüli vitákban is.

A szövetségeseinek egyébként nem igazán tekinthető visegrádiakkal és az olaszokkal karöltve megfúrta a csúcsjelölti rendszert, aztán végül helyreállt a rend, hiszen hiába bukott Manfred Weber, Európa első embere végül egy többlépcsős játszmában mégis egy német politikus, Angela Merkel bizalmasa lett. Ez a döntés ugyan inkább a status quo fenntartása, semmint Európa többrétű és egyre mélyülő válságának megoldása felé mutat, az azonban elvitathatatlan, hogy jelzi a német hegemónia fenntartását. S hogy ez így van, abban Merkelnek komoly érdemei vannak. Pedig a politikai víziók tekintetében meg sem közelíti tanítómesterét, Helmut Kohlt. A kulisszák mögötti játszmákban azonban nagyon is otthonosan mozog, és meglehetős hatékonysággal képviseli nemcsak a német érdekeket, de az újabb és újabb hullámokban egyre erősödő európai válságot is kezeli. Igaz, a tűzoltásnál nem nagyon jut előbbre.

Nincs könnyebb dolga Merkelnek otthon sem, hiszen a koalíció ugyancsak inog. A kereszténydemokraták még csak-csak nyeregetnek, a szociáldemokraták azonban történelmi mélyponton vannak. Közben erősödnek a trónkövetelők, mindenekelőtt a Zöldek, de bele-beleharap a hagyományos pártokba az Alternatíva Németországért is. Egyáltalán nem lepődhetnénk meg azon, ha az SPD a végső marginalizálódást elkerülendő menekülne a koalícióból, ami egyben Merkel politikai karrierjének végét is jelentené. Ezért aztán a kancellárnak nemcsak Macronnal, a Szocialistákkal vagy az euroszkeptikus pártcsaládokkal vagy éppen a V4-ekkel kellett elfogadtatnia von der Leyent, hanem figyelemmel kellett lennie hazai koalíciós partnerére is.

Merkelnek partnerei a koalíció egyben tartásában a német tőke mellett mindazok, akik az európai német hegemónia fenntartásában, sőt kiterjesztésében érdekeltek. Ha hátra nem is dőlhet, ebben a csatában a kancellár győzelemre áll, ezért aztán könnyedén „rábeszélte” a szándékai szerint a CDU-ra koncentráló, és a koalíciós válság elmélyülése esetén Merkel helyére beugrásra kész Kramp-Karrenbauert a védelmi tárca elfogadására. Ebből is az látszik, hogy Merkel egyáltalán nem készül a ciklus vége előtt lelépni a porondról, és a hagyományos utat bejárva a védelmi miniszterségen keresztül készítené fel bizalmasát az utódlásra. Ez ugyan von der Leyen sokat bírált ténykedése és a Bundeswehrt övező botrányok miatt egyáltalán nem mentes a kockázatoktól, de Merkel láthatóan nem enged az elképzeléseiből.

Pártja és a koalíció gyengülésénél is jobban aggaszthatja azonban Merkelt a német gazdaság helyzete. A brexittel, a kereskedelmi háborúkkal, az Oroszország és Kína körüli tartós feszültségekkel romlik a külső környezet, válságban van a német autóipar, és a növekedés az idén legfeljebb félszázalékos lehet.

S ha ez még nem lenne elég, az összeomlás szélére sodródott a Deutsche Bank. Lehet, hogy ebben a helyzetben rövid távon nem is víziókra, hanem a válságokat kezelni képes, a kamarilla politikában jártas politikusra van szükség? Olyanra, mint Merkel, aki a status quo fenntartásával elkerüli a nagyobb bajt, az összeomlást?

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/30. számában jelent meg, 2019. július 26-án.

Hetilapunkat megvásárolhatja csütörtök estig az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/30. számban? Itt megnézheti!