Öt és tizenegy év közöttieknek fejlesztett vakcinát a Pfizert is gyártó BioNTech – írta meg a Telex a Spiegel alapján. Az oltóanyagról szóló eredményeket ezekben a hetekben küldik meg a világ egészségügyi hatóságainak. Özlem Türeci alapító szerint az előkészületek már megtörténtek, most a jóváhagyásra várnak. Még várnak a különböző egészségügyi hatóságok engedélyére, de már felkészültek a gyártásra. A gyerekek számára készült vakcina hatóanyaga ugyanaz lesz, mint a felnőtteké, a dózis viszont kisebb lehet.
A BioNTech év végére ígéri a fél évesek, illetve náluk is fiatalabbak számára kifejlesztett vakcinák eredményeit. A Spiegel szerint Németországban már október közepétől kezdődhet a tizenkét év alattiak oltása.
Szlovákia is leszögezte korábban, hogy már oltják az 5-11 éveseket, azt viszont nem tudni, pontosan melyik oltást vagy oltásokat adják be a fiataloknak.