Újabb súlyos tűzeset történt egy romániai kórházban: a bukaresti Matei Balş Járványtani Intézetben eddig négy halálos áldozatot követelt a tragédia. Az áldozatok közül hármat teljesen elszenesedve találtak meg a tűzoltók.
A lángok péntek hajnalban csaptak fel az intézetben, ahol koronavírusos betegeket ápolnak – 102 pácienst kellett evakuálni. A tüzet reggel helyi idő szerint fél nyolcra eloltották, kitörésének okáról eddig semmit sem tudni.
Adrian Streinu-Cercel, a kórház korábbi vezetője az Agerpress román hírügynökségnek azt mondta: a tűz egy 1953-ban épített épületben ütött ki, amit azonban „minden szempontból felújítottak”, és oxigénellátást biztosító korszerű berendezéseket telepítettek, a legutóbbit decemberben, ezekre minden engedély rendben volt.