Bruce Willisnek afáziája van, visszavonul
Bruce Willis (Fotó: Bruce Willis Facebook oldala)

Bruce Willis amerikai színész lánya jelentette be az Instagrammon, hogy apjánál mentális betegséget, illetve az azzal járó afáziát állapítottak meg. Ezért visszavonul a színészettől.

Mint a lánya, Rumer Willis írja, „Bruce nagyszerű rajongóinak a család szeretné elmondani, hogy szeretett Bruce-unk bizonyos egészségügyi problémákat tapasztal, és nemrégiben afáziával diagnosztizálták. Ez károsan érinti a mentális képességeit.”

„Emiatt, hosszas megfontolás után, Bruce (úgy döntött, hogy) felhagy azzal a karrierrel, amely oly sokat jelentett neki. Ez nagyon nehéz időszak a családunknak, de sokat jelent számunkra a töretlen szeretetünk, együttérzésünk és támogatásunk.”

Willis nem írja, hogy az apjánál mi okozza az afáziát. Az afázia nem különálló betegség, inkább tünetegyüttes: az ember agyi beszédközpontjai károsodnak, így romlik a beszédképessége. Sok formában megnyilvánulhat, az érintett agyterület, illetve a betegség vagy sérülés kiterjedtsége függvényében. De az afáziás ember alapvetően nem képes úgy beszélni, mint egészségesen.

Az afázia leggyakoribb oka a sztrók (vagyis az agyi vérellátás zavara, amit okozhat agyvérzés vagy agyi trombózis is), de kialakulhat agytumor vagy számos egyéb betegség következtében is.