Különös munka a Zanox, nem nagyon találjuk előképét a magyar filmen belül. Kicsit olyan, mintha az Idétlen időkig (Groundhog Day) alapsztoriját egy érettségizős kamaszvígjátékba ágyaznánk, az abszurdot pedig tovább csepegtetnénk bele. Mondjuk, olyanok által, mint hogy a feliratokat, ahogy azt a nyolcvanas-kilencvenes évek amerikai filmjei esetében, ezúttal is Bozai József olvassa fel. Csak itt épp a néző számára is jól kivehető, magyar neveket, egyszavas sms-eket kapjuk az ő tolmácsolásában.
Nem tudjuk hova tenni, amit látunk, és végig azon gondolkozunk, hogy vajon csak mi érezzük jól magunkat közben, vagy mások is ugyanúgy kiválóan szórakoznak? Bűnös élvezet lenne a Zanox – Kockázatok és mellékhatások? Vagy teljesen rendben van, és végre sikerült egy nézhető, valóban vicces magyar vígjátékot összehozni? Hiszen az elmúlt évek nem kecsegtettek sok jóval, inkább voltak kínosak az olyan produkciók, mint a Becsúszó szerelem vagy az Így vagy tökéletes. A Nagykarácsony eközben már szerethető, igényes munka lett, és szerencsére Baranyi Benő Gábor rendezése is utóbbi sort folytatja. A Zanox kicsit olyan, mint amilyen az Űrpiknik lehetett volna, ha valóban jól sikerül. (Ha az alkotók tudják, voltaképpen mit is szeretnének belőle kihozni.) Zalatnay Sarolta helyett itt épp Groovehouse-diszkót kapunk, na meg Tankcsapdát és évtizedek óta nem sokat változó iskolabelsőt. Mindezt kellő szürrealitással megspékelve, de csak épp annyira, hogy semmiképp ne érezzük kínosnak a végeredményt.
Hősünk, Misi (Bálint Előd) egy különös gyógyszerkísérletben vesz részt, a Zanoxról pedig hamar kiderül, hogy jóval súlyosabb mellékhatásokkal jár, mint némi hallucináció. Az orvosság ugyanis, ha az ember ráiszik egy kis spéci házipálinkát, visszaviszi arra az időpontra, amelyikben a Zanoxot bevette. Misi hamar ráébred, hogy ez segíthet megakadályozni olyan eseményeket, amelyek megtörténtét egyáltalán nem szeretné. Csakhogy közben persze bonyolódnak az események, nem oda ugrik vissza, ahova szeretne, végül pedig már sokkal nagyobb bajban lesz, mint egy véletlenül kihúzott Mátyás király-tétel után az érettségi szóbelin.
Fiatal szereplői miatt is üdítő film a Zanox, egyszerűen jó nézni a vásznon Bálint Előd és Erdős Lili karaktereinek botladozását, plusz az idősebb szereplők, így Hatházi András vagy Dráfi Károly is igazán szerethetőek. Érdekes egyveleg sül ki az egészből, a fiatal néző számos ponton mondhatja erre, hogy „cringe”, és csak egy hajszál választja el attól, hogy tényleg túl legyen tolva. Szerencsére mégsem esünk át a ló túloldalára, a film olyan gegjei pedig, mint a Siriusról jött lényt eljátszó doktor úr, vagy épp a kocsmában a pálinkakínálatot végigkóstoló Misi, tényleg jópofák, önfeledt pillanatokat hoznak a nézőtéren.
A magyar filmből épp a kreativitás, az önmegvalósítás vágya hiányzik fájóan sokszor, főleg az olyan projektekből, amelyekről süt, hogy az ötletük sikerre ácsingózó producerek fejében született meg. A lélek az, ami igazán hiányzik bizonyos új filmekből, viszont abszolút megvan a Nemzeti Filmintézet Inkubátor Programja által támogatott Zanoxban. Amelyben nemcsak Groovehouse vagy Tankcsapda szól, a mostanság igencsak népszerű Ricsárdgír dalokat is írt a filmhez. A dunaújvárosi díszbemutató után felléptek a mozi előtt, a film utáni beszélgetésen pedig érdekes volt hallani azon fiatalok kérdéseit, akik magyar filmre a legritkább esetekben ülnek be moziba. Buborékjainkból való kilépéshez is kiváló alkalom egy ilyen: a Ricsárdgír-koncertek törzsközönsége nem feltétlenül van tisztában vele, hogyan is születik egy film, és miként működik a támogatási rendszer.
Baranyi Benő Gábor korábbi rövidfilmjeit ismerve ráadásul abban is biztosak lehetünk, hogy sokoldalú, számos műfajban otthonosan mozgó rendezőről van szó. Míg a Bújócska vagy az Anja megrendítő drámák voltak, addig az első játékfilm teljesen más hangon szólal meg, miközben hiteles marad egyik, másik is. Ez alapján tényleg izgalmas kérdés, milyen munkával állhat elő legközelebb, legyen az rövid- vagy nagyjátékfilm.
Félrevezető lehet azt mondani, hogy több olyan filmre lenne szükség, mint a Zanox. Mert persze nem a különös sztorit kellene lemásolni, nem is arra van szükség, hogy holnaptól minden új magyar film érettségizőket mutasson. Viszont jóval több olyan munka kellene, amelyek mögött érezzük a hitet, a lelkesedést, az önmegvalósítást. Azt, hogy az alkotók valóban olyan filmet készítettek, amilyet ők is szívesen néznének a moziban. Az elmúlt időszak szerencsére több ilyennel is szolgált, főleg persze a kisebb költségvetésűek esetében, beszéljünk épp drámáról (Legjobb tudomásom szerint), dramedyről (Kilakoltatás) vagy most sci-fi-komédiáról. Remélhetőleg ez az ígéretes tendencia folytatódik majd.
Zanox – Kockázatok és mellékhatások, magyar romantikus vígjáték, sci-fi, krimi, 85 perc, 2022
