Nick Hornby-t olvasni elsősorban életérzés. Hőseiben, ezekben a focirajongó, lemezgyűjtő brit fenegyerekekben magukra ismernek még azok is, akiket sosem fogott meg a futball vagy a klubkoncertek világa. Akiket meg igen, ők aztán végképp könnyen azonosulnak. Mind ott vagyunk ezekben a regényekben a popkulturális referenciáinkkal, századfordulós hóbortjainkkal, esetlen és tökéletlen, mégis épp így szeretnivaló kapcsolatainkkal.
Hornbyról mindenkinek eszébe juthat egy-egy kedvence, legyen az épp egy Nirvana-dal, egy filmklasszikus vagy tűzön-vízen át rajongott focicsapat. És eszünkbe juthatnak az igazán fontos dolgok: életre szóló barátságok, kamaszkori szerelmek. Számomra például a gimnáziumi történelemórák fognak már mindig. Nyilván elsősorban a tanár miatt, aki nemcsak a porosz-francia háborúról magyarázott lelkesen, de éppígy kedvenceiről: a legutóbbi Iron Maiden-koncertről vagy az épp olvasott Hornby-regényről. A Pop, csajok, satöbbit és az Egy fiúról-t például szerette, az öngyilkos gondolatokról szóló Hosszú út lefelé-t már kicsit depresszívnek találta. Lehetnek ezzel így páran, de utóbbi regény is fontos, emlékezetes darab volt. Bizonyította vele a szerző, hogy a legsúlyosabb válsághelyzeteket is pontosan, átélhetően tudja megmutatni.
A Hornby-klasszikusok jó részéből filmadaptáció is készült, az Egy házasság helyzete pedig eleve sorozatnak íródott. Stephen Frears rendezte, tíz darab tíz perces epizódból áll, könnyen befogadható tehát. Főleg, hogy kétszereplős kamaraműről van szó, egy erősen kihűlőfélben lévő, megmenteni kívánt kapcsolat drámáját látjuk. Louise (Rosamund Pike) és Tom (Chris O'Dowd) minden héten egy kávézóban futnak össze, hogy a párterápia előtt még néhány szót váltsanak. Mi ezekből a beszélgetésekből rakhatjuk össze egész kapcsolatukat. Hogy hol romlott el, hogyan lehetett ebből boldog együttélés valaha, és mi kellhet a válás elkerüléséhez.
A Hornby-könyvekből készült filmek színvonala erősen ingadozó, eddig többnyire érdemesebb volt a regényekhez nyúlni. (Főképp mondjuk a Hosszú út lefelé esetében. De az Egy fiúról filmváltozatának is nehéz volt megbocsátani, hogy teljesen félredobta a Nirvanát, miközben eleve a mű címét is a zenekar inspirálta.) Az Egy házasság helyzete más eset, miután itt az HBO-változat volt a kiindulópont. A regény emiatt kicsit olyan, mintha csak egy forgatókönyvet olvasnánk. A mondatok majdhogynem szóról szóra megegyeznek, csak időnként találkozunk furcsa eltérésekkel, bár mindkét esetben Tolnai Katinka a fordító. Az egyik ilyen lehet a címben is idézett Dylan Thomas-mondat, amit a sorozat feliratában így magyarítottak: „ne fogadd el egyből az éjszakát”, míg a szinkronban már egy harmadik változat szerepel. A regényben helyesen a Nagy László-fordítással találkozunk.
Ismerjük a hasonló sztorikat a Bergman-drámáktól az utóbbi évek kiemelkedő filmjéig, a Házassági történetig. Mi különbözteti meg a Hornby-művet a többitől? A leginkább talán a jól megszokott, öniróniával jócskán tűzdelt angol humor. A szerzőnek ez mindig is nagyon ment, most is sziporkázik. Mondjuk mikor Tom odaveti: nem gondolta volna, hogy panaszkodik a nedves újságpapírra, erre a társalgásból rögtön egy Bergman-film nyitójelenete lesz. Vagy mikor a brexitről beszélnek: „tárgyalhatnánk két éven keresztül, mire legalább abban megegyezünk, hogy miről kell tárgyalni.” A sztorinak egyébként is hangsúlyos eleme a brexit-analógia, és hogy egyik fél a különválásra szavazott, másikuk a maradásra. Nyilván mindezt rögtön a házasságukra is vonatkoztatják, hogy kiderüljön, ott szorosabb-e a kötelék, mint az unión belül. (Az eredeti cím egyébként: State of the Union. A Marriage in Ten Parts.) Bár megvolt a veszélye, szerencsére ebből mégsem (annyira) lesz indoktrináció, mintsem egy humorosan feldolgozott, aktuális és megosztó téma. Hornby az ilyenek beépítéséhez mindig nagyon értett.
Ha a regényt olvassuk, jobban kijöhetnek az egyes mondatok ízei, a gonoszkodásban és a váratlan őszinteségben rejlő finom részletek. A sorozat ehhez képest hozzáteszi gesztusok és elkapott pillanatok egész tárházát. Nyilván teljesen más olvasni, hogy „Louise zavarba jön”, vagy hogy „Tom gyanakodva méregeti Louise-t”, mint látni O'Dowd és Pike finom rezdüléseit. Igazán beleteszik magukat, nagyon is hitelesen játsszák a már távolságtartó, de még reménykedő párt, akiknél a folyamatos kiábrándultság mögül néha előszüremkedik a megértésre való törekvés. Sok nézőnek persze nehezen befogadható ez a felszíni idegenség, és pont azt a kérdést teszik fel, amit a végefelé hőseink: hogy jöhettek ők össze egyáltalán? Miért nincs semmi jele köztük az egykori összhangnak? Márpedig ott van az, csak fokozatosan bomlik ki, a keserű hárításokból kell kivennünk az elején. Hornby azért is nagyon jó, mert precízen képes ezt megjeleníteni – kicsit fájdalmasan, de mégis könnyedén. Reményt adva, nem pedig összezúzva. Ezúttal a sorozatváltozatban a hatásosabban.
Nick Hornby: Egy házasság helyzete, Tolnai Katinka fordítása, Helikon Kiadó, 2020, 2799 Ft
Stephen Frears: Egy házasság helyzete, HBO GO
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2021/3. számában jelent meg, január 15-én.
