Január elején elhunyt Franciaországban Françoise Bornet. Olvasónk nyilván azt mondja: sajnálom, de nem ismertem a hölgyet. Pedig jó eséllyel mégiscsak ismerte. A híres francia fotós, Robert Doisneau 1950-ben az amerikai Life magazin megbízásából készített képeket Párizsban, melyeknek a szerelem hatalmát kellett hirdetniük. Ekkor kattintotta a Csók a Városházánál című fotóját is, amelyet a lap leközölt, majd jó időre elfeledkezett róla a világ. Ám az 1980-as években a kép újra előkerült, posztereken, képeslapokon, zuhanyfüggönyökön, naptárak lapjain és bögréken hirdetve a francia főváros és a romantika megbonthatatlan kapcsolatát.
A képen szereplő hölgy volt a most elhunyt Françoise Bornet – vagy akkor, lánykori nevén Françoise Delbart. A fiú, akivel csókolózik, Jacques Carteaud, az akkori barátja. A kép keletkezéstörténetéről ő is, Doisneau is mesélt korábban. „Odalépett hozzánk, bemutatkozott – Robert Doisneau vagyok –, azt mondta, nagyon tetszetek nekem, és megkérdezte, hajlandók lennénk-e csókolózni a kamerája előtt is – idézte fel 1950 tavaszát a kép készültekor húszéves színésztanonc Bornet. – A barátommal egyfolytában, mindenhol csókolóztunk akkoriban.” Doisneau ezután több képet is készített róluk különféle párizsi helyszíneken
Bornet később színész lett, és megházasodott. Korábbi barátja, Jacques, aki néhány éve halt meg, borász lett. Érdekes a kép utóélete is: amikor 1988-ban megjelent a Térérama című magazin címlapján, több egykori szerelmespár is jelentkezett, hogy ők láthatók a képen, és részesedést kérnek a jogdíjakból. A bíróság az összes keresetet elutasította. Bornet és Carteaud sem kapott pénzt a képért, ám a fényképész 2005-ben megajándékozta a nőt a fotó egyik másolatával, amelyet árverésre bocsátottak, és akkoriban kifejezetten magas összegért, 150 ezer euróért (nagyjából 57 millió forintért) kelt el. Ha valaki olyan szerencsés, hogy épp Nizzában jár, január 28-áig megtekintheti a városban a Doisneau párizsi és későbbi, Palm Springsben készült képeiből válogató kiállítást, köztük a híres csókot ábrázoló alkotást is.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2024/1. számában jelent meg február 5-én.