A politika Magyarországon már az 1920-as években felfedezte a labdarúgásban rejlő lehetőségeket, Horthy Miklós még azt is állította, hogy ő volt az első magyar, aki (még Pólában, a mai Pulában, egy tengerészek közt játszott meccsen) „labdába rúgott”. A politikusok később is előszeretettel használták a futballt népszerűségük növelésére, és látták a szurkolói csoportokban rejlő veszélyeket is. Kádár János például 1956 után egy zártkörű beszélgetésben fájlalta, hogy a forradalom végeztével nem csuktak le ezer embert a Fradi B-középből, mondván, ez jóval egyszerűbb, mint „70 ezer emberre lövetni”. A kommunista politikus focihoz fűződő viszonya kifejezetten szoros volt, a Vasas ifjúsági csapatában egykor játszott is, és eltökélt szándéka volt, hogy a piros-kék csapatot az ország legnagyobbjává tegye.
Csillag Péter újságíróval, aki a Nemzeti Sportba írt cikkein, a futball történelmi és társadalmi összefüggéseit vizsgáló könyvein túl a Hátsó füves nevű, a kistelepülési focit megmenteni, feléleszteni szándékozó mozgalom egyik motorja is, beszélgettünk ezen kívül arról:
• Mi lehet a magyar válogatott hallatlan népszerűségének oka?
• Miért látja úgy, hogy 5-10 év múlva szinte teljesen eltűnnek majd a vidéki, megyei bajnokságokban játszó kiscsapatok?
• Nálunk miért nem jelent kiugrási lehetőséget a futball a cigányság számára, miközben Európa-szerte rengeteg hátrányos helyzetű fiatal éppen a focin keresztül képes felemelkedni?
A műsorvezető Wekerle Szabolcs.
