Alkalom szüli a gyomorbajt

Van rá esély, hogy amiről írok, az most ne magamról szóljon, hanem egy jelenségről, amire csak az utóbbi hónapokban figyeltem fel. Ígérem, azon leszek, hogy ez utóbbi érvényesüljön.

A jelenség amúgy régebbi keletű lehet, de hát a sok manapság adódó „furcsaság” néha elvonja az ember figyelmét még a legérdekesebb változásokról is. Kezdem ott, hogy valamikor nagyon is társasági ember voltam. Gyerekként szüleim felnőtt barátai között kupálódtam, mindig is jelen voltam, ahol barátaim, kollégáim összegyűltek, szerettem szórakoztatni másokat, és nagyokat röhögni sokakkal együtt. Az alkalmak akkoriban mindig tervezetlenül adódtak, azért az egyért lehetett bízni őszinteségükben, tapintatos közvetlenségükben. A reprezentatív, programozott rendezvényekről akkoriban is távol tartottam magam. Volt ez így egykor, még az újabban áldott átkosban. És ma?

Ma egyre kellemetlenebb lemondanom a barátaim születésnapi partiján, esküvőkön, iskolatársakkal való találkozókon, egyéb jubileumokon való megjelenésemet, pedig szívélyesen hívnak, és hízelgő, hogy számítanak rám. A legegyszerűbb azonnal ígérnem, hogy ott leszek, de tudom, hogy végül úgyis megüzenem: „közbejött valami”. Miért? Mert tudom, hogy már nem lehetséges olyan összetalálkozás, rendezvény, ünnepség, amelyben oldott maradhatnék, hiszen akár az első közösen eltöltött perc is veszélyt tartogat. És ezen a ponton dől el, hogy magamról írok-e, megöregedésem keserűségéből következőleg, vagy a közlétezés megváltozott tenyészetéről. Majd döntsön az Olvasó!

A teljes cikket a Magyar Hang október 7-én megjelent, 2022/41. számában találja. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!