A Madách-gimnázium igazgatójának statáriális leváltása újabb bizonyíték az állami iskolafenntartás egyik nagy hátulütőjére. Az államtitkár, illetve a miniszter döntött az iskolaigazgató azonnali hatályú felmentéséről, az érintettek – a pedagógusok, diákok – véleménye nem számított semmit. Több fővárosi és vidéki iskolában került sor hasonló lépésre, amikor is a kormányzat a helyiekkel szembe menve nem volt hajlandó meghosszabbítani az iskolaigazgató megbízatását. Ebből is látszik, mennyire nem vagyunk polgári társadalom. A központi kormányzat túlzottan az állampolgárok fölé kerül, akiknek egy feladata maradt: lenyelni az állam önkényes döntését. A tiltakozó megmozdulások szinte azonnal kezdetüket vették, de Gyurcsány Ferenc híres-hírhedt őszödi beszédének üzenete most is segítheti a hatalmat: majd csak megunják a résztvevők, és hazamennek a tüntetésekről. Csakhogy a pártpolitikai színtér az európai parlamenti választások óta megváltozott, és a NER eddigi történelme során most először adódik esély egy a hatalomra is veszélyes ellenzéki párt kiemelkedésére, amely a kormányzati hibák kihasználására is képes.
Az igazi hiba valójában nem akkor történt, amikor a Madách-gimnázium vezetőjét eltávolították a posztjáról, hanem annak a lehetőségnek a megteremtésekor, amelynek keretében erre a leváltásra ebben a formában egyáltalán sor kerülhetett. Több mint egy évtizede annak, hogy a kórházak mellett az iskolák fenntartását is elvette a NER jogalkotása a települési önkormányzatoktól, így az iskolaigazgatók kinevezése a helyi képviselő-testületektől a kormányhoz, illetve annak illetékes miniszteréhez került. Méghozzá úgy, hogy az önkormányzatnak még arra sincs lehetősége, hogy blokkolja, vagy lassítsa a minisztérium szándékát, amely egy adott nevelési-oktatási intézmény vezetőjének leváltására irányul. Láttuk a Madách esetében is: egyik nap még iskolaigazgató volt, másik nap elvesztette a tisztségét. A kormányban nagyon megharagudtak az igazgatóra, amiért olyan látszat keletkezett, hogy a gimnázium szembeszáll az iskolai mobiltelefon-használatot szabályozó kormányrendelettel, és ezért – statuálás gyanánt is – azonnal leváltották őt. Ezzel sikerült megalázni azt a tantestületet, amelynek tagjai között több mestertanár, kutatótanár is van, nem egy közülük doktori fokozatot is szerzett, és amely erőfeszítéseinek is köszönhető, hogy a Madách az ország egyik legjobb gimnáziuma.
Erről is olvashat az elemzésben:
• Minek örülhet a kormány?
• Miért más mégis a Madách esete, mint az eddigi oktatási botrányok?
• Miért vannak jobb helyen az iskolák az önkormányzatoknál?
A teljes cikket elolvashatja Plusz előfizetésünkkel, vagy a Magyar Hang hetilap szeptember 12-ig kapható 2024/36. számában. Országjáró riportok, interjúk, elemzések, véleménycikkek, reklámmentes olvasás – ezeket kínálja a Magyar Hang Plusz!
Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!
ElőfizetekMár előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!