Menü


Egy civilizáció végnapjaiból

Egy civilizáció végnapjaiból
Szőlőültetvény, háttérben a Tapolcai-medence panorámája (Fotó: Shutterstock)

A Tapolcai-medence körülbelül a legszebb hely a világon. Ezt a földi paradicsomot július 10-én, szombaton minden különösebb ok nélkül, puszta megszokásból pokollá változtatta ünneplő homo sapiensek egy kisebb csoportja. Hogy mit ünnepeltek, nem tudhatom, és nem is tartozna rám, ha örömüknek vagy eltökélt szórakozási vágyuknak nem úgy adnak hangot és iszonyatos hangerőt, ahogyan manapság mindenütt szokás. A választott helyszín kikezdhetetlennek tűnő, derűs nyugalmát cafatokra tépte a hangerősítő berendezésből alkonyattól az éj közepéig áradó förtelmes zaj (zene). A ritmusgép kegyetlen, egyhangú dobogása úgy hasított a csendbe, mint elektromos fűrész az eleven fába, fölriasztva a környező hegyek és völgyek két- és négylábú lakóit. Éjszakai álomról szó sem lehetett.

Nincs ebben alapjában véve semmi új: hogy egy kis önkívülethez jussanak, e szőrtelen nyetegek, társaink a nyomorúságban és a halálfélelemben, ősidőktől fogva folyamodnak ritmikus zajokhoz és különféle tudatmódosító szerekhez. Mi teszi ma viselkedésüket mégis kártékonyabbá és veszélyesebbé, mint valaha, ha ebbe belegondolunk, remélhetőleg politikamentesen tudjuk majd megbeszélni, mi történik velünk a huszonegyedik század elején, a technikai civilizáció végnapjaiban.

Erről szól még a cikk

Erről is olvashat a cikkben:
• „Olyan hatalommal rendelkezünk, amely nem függ személyes képességeinktől, és úgy élünk vele, mintha a tulajdonunk volna; ebben erősít meg a jogrend, és ami fontosabb, a saját erkölcsi érzékünk.”
• „Hogyha a technikai haladás sikerétől megrészegült emberiség magára gyújtja földi otthonát, akkor vagy idejében észbe kap, vagy bennég.”
• Kire bízzuk a törvénykezést?

A teljes cikket a Magyar Hang július 16-án megjelent 2021/29. számában találja (tartalomjegyzék itt). Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!

Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!


Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!

Lányi András
Lányi András  
Gy. Zs. 2025. február 07., 15:30

Kórházat tessék, most akciósan eladó!

A korábbi 1,44 milliárd helyett idén már csak 891,5 millió forintért próbált túladni az MNV Újpest egykori gyógyintézményén.
Magyar Hang 2025. február 07., 15:20

Feljelentést ígért Takács Péter Magyar Péterék ellen, rendőrségi nyomozás viszont nincs

A covid-járvány kezelése miatti tiszás videó volt az alap.
Hutter Marianna 2025. február 07., 14:58

A Fidesz nélkül, de végül elfogadták a tiszások javaslatát a fővárosi cégvezetők pályázatáról

Ezúttal a kormánypárti tagok vonultak ki a bizottsági ülésről, ami egyébként kaotikusra sikerült.
Magyar Hang 2025. február 07., 14:03

Rétvári Bence szerint Tarlós István alatt biztonságosabbak voltak az aluljárók

Mióta azonban Karácsony Gergely a főpolgármester, sorra érkeznek a panaszok.
Magyar Hang 2025. február 07., 13:09

Deutsch Tamás is seprűzne

Orbán Viktor korábbi szavait erősítette, a miniszterelnök is erről, illetve sivítozásról beszélt.
Hutter Marianna 2025. február 07., 12:32

Karácsony Gergely: Ma felhívom Lázár Jánost

A kormány és az arab beruházó között kötött szerződésben az van, hogy a következő fél évben meg kell állapodni a fejlesztésekről. Szerinte ez ugyanúgy igaz a Fővárosi Önkormányzatra is.
Gy. Zs. 2025. február 07., 11:50

Ez nem Csádinfó, de időben egybeesik a kritika és Suha György letartóztatása

Kilenc hónapja tartják elzárva a volt tiszteletbeli konzult, pedig a vádat is többször cáfolták, mondta Keviczki István védőügyvéd.
Magyar Hang 2025. február 07., 11:05

Legalább 70-80 milliós kárt okozott a Puskás Arénában a tűz

Ha a dolgozók nem nézték volna alaposan át az épületet, hogy vajon miért jelzett a tűzjelző berendezés, akkor ebből jóval nagyobb katasztrófa is történhetett volna – mondta az államtitkár.

Egy civilizáció végnapjaiból

Egy civilizáció végnapjaiból
Szőlőültetvény, háttérben a Tapolcai-medence panorámája (Fotó: Shutterstock)

A Tapolcai-medence körülbelül a legszebb hely a világon. Ezt a földi paradicsomot július 10-én, szombaton minden különösebb ok nélkül, puszta megszokásból pokollá változtatta ünneplő homo sapiensek egy kisebb csoportja. Hogy mit ünnepeltek, nem tudhatom, és nem is tartozna rám, ha örömüknek vagy eltökélt szórakozási vágyuknak nem úgy adnak hangot és iszonyatos hangerőt, ahogyan manapság mindenütt szokás. A választott helyszín kikezdhetetlennek tűnő, derűs nyugalmát cafatokra tépte a hangerősítő berendezésből alkonyattól az éj közepéig áradó förtelmes zaj (zene). A ritmusgép kegyetlen, egyhangú dobogása úgy hasított a csendbe, mint elektromos fűrész az eleven fába, fölriasztva a környező hegyek és völgyek két- és négylábú lakóit. Éjszakai álomról szó sem lehetett.

Nincs ebben alapjában véve semmi új: hogy egy kis önkívülethez jussanak, e szőrtelen nyetegek, társaink a nyomorúságban és a halálfélelemben, ősidőktől fogva folyamodnak ritmikus zajokhoz és különféle tudatmódosító szerekhez. Mi teszi ma viselkedésüket mégis kártékonyabbá és veszélyesebbé, mint valaha, ha ebbe belegondolunk, remélhetőleg politikamentesen tudjuk majd megbeszélni, mi történik velünk a huszonegyedik század elején, a technikai civilizáció végnapjaiban.

Erről is olvashat a cikkben:
• „Olyan hatalommal rendelkezünk, amely nem függ személyes képességeinktől, és úgy élünk vele, mintha a tulajdonunk volna; ebben erősít meg a jogrend, és ami fontosabb, a saját erkölcsi érzékünk.”
• „Hogyha a technikai haladás sikerétől megrészegült emberiség magára gyújtja földi otthonát, akkor vagy idejében észbe kap, vagy bennég.”
• Kire bízzuk a törvénykezést?

A teljes cikket a Magyar Hang július 16-án megjelent 2021/29. számában találja (tartalomjegyzék itt). Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!

Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!


Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!

Lányi András
Lányi András  
Ugrás az oldal tetejére