Egyértelmű válaszok

Wyslawa Szymborska: Vietnám
Mi a neved, asszony? – Nem tudom.
Mikor születtél, honnan származol?
– Nem tudom.
Miért ástál a földbe gödröt magadnak?
– Nem tudom.
Mióta bujkálsz itt? – Nem tudom.
Minek haraptál a gyűrűsujjamba?
– Nem tudom.
Tudod, hogy nem bántunk? – Nem tudom.
Melyik oldalon állsz? – Nem tudom.
Háború van, választanod kell. – Nem tudom.
Áll még a falud? – Nem tudom.
Ezek a te gyerekeid? – Igen.
(Kellermann Viktória fordítása)

Tízrészes párbeszéd: kilenc kérdés és kilenc rövid válasz, utóbbi összesen három szóban. Egyik válasz sem tagadás, és egyik sem bizonytalan. Határozott feleletek a világos, egyértelműen megválaszolható kérdésekre, mégis a lényegest csak az utolsó szóban kapja meg az olvasó. Aki kérdez: tudni akar. Aki válaszol, látszólag semmit sem tud. Aki kérdez: nem tud semmit, aki válaszol: tudja az egyetlen lényegest, tehát mindent.

Háború van, hangzik fel a versben, magyarázandó az előző, a melyik oldalon állsz-kérdést. Oldalak, szemben álló felek vannak, ezért a nevet, a származást tudni kell, a cselekedetek mozgatórugóiról számot adni kell, színt vallani kell. Az asszony, akit kérdeznek, a válaszai alapján teljes sokkban van. Mintha bizonytalan volna a fentieket illetően. Se neve, se származása, se választott oldala, félt és talán most is fél, gödröt ásott magának, harcolt, hiszen rátámadt a másikra, az ismeretlenre. Nem tudom-jai mintha azt is mondanák: nem érdekel. Nem foglalkozom vele. Nem tartozik rám, nem tartozik hozzám. Hozzám egyetlen egy dolog tartozik, egy dolog biztos, egy dologról tudok és akarok számot adni és ez az egy dolog minden mást is megmagyaráz.