Én is jártam az Isonzónál

Zengenem kell még egy ódát Szlovéniáról, elkerülhetetlen ez most, hiszen olyan tényleg ritkán fordul elő az emberrel, hogy néhány napon belül randevúzik élete legszebb barlangjával, legszebb vízesésével és legszebb folyójával. Márpedig ez történt velem szeptember végén, amikor még nyíltak a völgyben a kerti virágok, és zöldelt a nyárfa az ablak előtt. Ez a zöldel Petőfinél egy l, nem kettő, hiába, a költőknek mindent szabad, azt csinálnak, amit akarnak, semmibe veszik a korrektorok lelki egészségét. Aztán sírnak, amikor a kritikusok viszont róluk szedik le a keresztvizet.

Elkalandoztam, hadd térjek vissza Szlovéniához, amelyről nyár elején már értekeztem egyszer, akkor arra csodálkoztam rá, hogy itt, a közelben, a magyar–szlovén– horvát hármas határnál mik vannak, milyen gyönyörű szőlők többek közt, és az egész vidék olyan, mint egy terepasztal tehenekkel.