Meddig feszítik a húrt a Közel-Keleten?

Meddig feszítik a húrt a Közel-Keleten?

Izraeli dróntámadásban megsemmisült autó roncsát oltják a hatóságok a dél-libanoni Szidónban 2024. augusztus 26-án, a palesztinokat támogató Hezbollah libanoni síita milícia és az izraeli erők összecsapásai idején (Fotó: MTI/EPA)

Megelőző támadást hajtott végre saját közlése alapján az izraeli hadsereg augusztus 25-én hajnalban Dél-Libanonban, amire válaszul a Hezbollah több mint 320 lövedéket és drónt indított Izrael északi része felé. Habár a rakétaeső után a síita szervezet azt közölte, bosszújának ez még csak az első hulláma volt, mostanra egyre inkább látszik, hogy valójában egyik fél sem akar igazi, kiterjedt háborút. Ám ez korántsem jelenti azt, hogy véget érhet a konfliktus.

Ami a vasárnapi összecsapást illeti, a Hezbollah annak okaként Fuad Sukr július 30-ai kivégzését jelölte meg, amikor is Bejrútban egy izraeli drónról kilőtt rakéta ráomlasztott egy fél házat Hasszán Naszrallah katonai tanácsadójára. Ez azonban valójában már egy válasz volt arra, hogy korábban egy Libanonból átlőtt rakéta az izraeli megszállás alatt álló Golán-fennsíkon 12 izraeli drúz gyerekkel végzett. Persze az Izrael és Hezbollah közti konfliktus több évtizedre tekint vissza, azonban az október 7-ei Izrael elleni Hamász-támadás óta folyamatosak az ilyen csörték. Ami újdonságot jelent, hogy az utóbbi időben Irán is egyre aktívabb a térségben – így került sor a februárban lezajlott izraeli–iráni közvetlen ütésváltásra. És bár a világsajtó már akkor egy kiterjedt közel-keleti háborút vizionált, azóta egyre világosabbá vált, hogy valójában egyik fél sem érdekelt ebben.

• Miért nem érdeke Izraelnek a háború eszkalációja?
• Mégis kiterjedhet a háború?

A teljes cikket elolvashatja Plusz előfizetésünkkel, vagy a
Magyar Hang hetilap szeptember 5-ig kapható 2024/35. számában. Országjáró riportok, interjúk, elemzések, véleménycikkek, reklámmentes olvasás – ezeket kínálja a Magyar Hang Plusz!

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!