Fizessen elő a Magyar Hang Pluszra!

Kedves Olvasónk!

Lapunk Magyar Hang Plusz néven 2021-ben új szolgáltatást indított. Híranyagaink továbbra is ingyenesen elérhetők, a mélyebb, alapos újságírói munkával készült írások viszont fizetőkapu mögé kerülnek. Ország- és világjáró riportok, interjúk, közéleti elemzések, mindaz, amit a Magyar Hangtól megszoktak, ami igazán megkülönböztet minket másoktól, és ami eddig ebben a formában nem volt elérhető.

Mindez továbbra is markáns, értékalapú hatalomkritikával, polgári attitűddel. (Hogy ki a polgár? Értelmezésünk szerint az, aki független, akar és tud gondolkodni, önálló szellemi és anyagi egzisztenciára törekszik, a törzsi csatákba és az izmusokba nem ragad bele, hanem utóbbiakból a jót, az építőt keresi, tiszteli az értékeket, a teljesítményt, szolidáris és az ökológiai gondolkodás iránt elkötelezett. Erre törekszünk mi is.)

Vagyis az új, előfizetéses csomaggal senkitől sem veszünk el, nevéből is adódóan plusz lehetőséget kínálunk azoknak, akik szívesen olvasnák a Magyar Hang saját anyagait ebben a formában. Mindez mindössze heti egy kávé áráért, havi 1490 forintért. Tartson velünk, ragaszkodjunk a valósághoz, és mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót!

Újdonság, hogy belépett előfizetőink reklámok nélkül olvashatnak minket.

Itt tud előfizetni a Magyar Hang Pluszra! Összes előfizetési lehetőségünket pedig itt találja!

És akkor néhány cikk, amelyeket a Magyar Hang Pluszra előfizetve olvashat teljes egészében:

„Ha gondolkodni mersz, azonnal ellenség leszel”
Lukács Csaba

„Ha gondolkodni mersz, azonnal ellenség leszel”

Thuróczy Szabolcs és Váradi Gergely besúgókról és besúgottakról, a nyolcvanas évek velünk élő hangulatáról, lelkiismereti kérdésekről. Páros interjú!

Elsüllyed az ellenzéki bárka?
R. Kiss Kornélia

Elsüllyed az ellenzéki bárka?

Valóban olyan-e a Fidesz, mint a teflon? Lakner Zoltán és Zárug Péter Farkas politológusokkal a választási eredmény lehetséges magyarázatairól, a Fidesz sikerreceptjéről, az ellenzék kudarcának okairól beszélgettünk.

A krumpli még a földben feketére sült – Élet egy gyár közvetlen szomszédságában
Tompos Ádám

A krumpli még a földben feketére sült – Élet egy gyár közvetlen szomszédságában

Mi köze a besárguló terasznak és a földben feketére sülő krumplinak az Országgyűlés felvonójához?

Új évad a bábszínházban
Szerető Szabolcs

Új évad a bábszínházban

Sok minden tudható tehát már arról, mire készül Orbán a következő ciklusban. Csak a lózungokon túl azt nem köti a választók orrára, pontosan hogyan kívánja kezelni azt a válságot, amelynek közelgő eljövetelét oly hangosan hirdeti.

Aki megtestesíti a rendszer egységét
Pápay György

Aki megtestesíti a rendszer egységét

Ennyi erővel bármelyik fideszes politikus köztársasági elnök lehetne: sajnos nem túlzás kimondani, hogy Novák Katalin csereszabatos.

„Az egész világnak megmutattuk, hogyan verekszenek az ukránok”
Majláth Ronald

„Az egész világnak megmutattuk, hogyan verekszenek az ukránok”

Kárpátalján jártunk, hogy megnézzük, hogyan vélekednek a helyiek a háború jelenlegi állásáról. Beregszászon ma már egészen más a hangulat, mint egy hónappal ezelőtt.