Remek krumplit ettem az utóbbi hetekben Szlovéniában, Horvátországban és Szlovákiában, egészen más volt az ízük, mint itthon. Most épp paprikás krumplit szeretnék főzni a barátaimmal, és az a legnagyobb gondunk, hogy hol találjuk meg azt a fajtát, amiből igazán jóízűt lehet készíteni – meséli Csíki Sándor gasztronómiai szakíró. Nem lát idehaza igazi választékot, a legtöbb zöldségesnél csak egyféle krumplit lehet kapni, és sokszor azt is nemes egyszerűséggel „burgonya” néven árulják. A nagyobb üzletláncok se kísérleteznek sokat, hiszen a magyar lakosság jó részének lövése sincs arról, hogy melyik fajta mire való. Pedig a kukorica, búza és rizs után éppen a burgonya lett a negyedik legfontosabb, a történelmet is formáló élelmi növényünk. Ám az Andok környékéről származó burgonya óriási repertoárját – a világon több mint 4000 fajtája létezik – a hazai közízlés gyakorlatilag két színváltozatra, piros és sárga héjúra redukálta, vagyis a választékot saját magunk szűkítjük le.

A fogyasztói divat sem kedvez a krumplinak: a gyorsan felszívódó szénhidrátok közé tartozik, ezért az egészségtudatosabb fiatalok elhagyják az étrendjükből, vagy egzotikusabb alternatívákra cserélik. Pedig nagy lehetőség van benne, de a Food & Wine gasztroblog házigazdája szerint a magyar konyha ennek a töredékét sem használja ki. 

• Miért csökken évtizedek óta a burgonya termőterülete itthon és Európában?
• Mekkora termésátlagnál éri meg krumplit termelni, és mennyi terem most egy hektáron?
• Miként vátoztak a vásárlói szokások, és mit jelent ez a termelők számára?

A teljes cikket elolvashatja Plusz előfizetésünkkel, vagy a Magyar Hang hetilap szeptember 5-ig kapható 2024/35. számában. Országjáró riportok, interjúk, elemzések, véleménycikkek, reklámmentes olvasás – ezeket kínálja a Magyar Hang Plusz!