A Tisza-szigetektől a kijevi karitatív útig

A Tisza-szigetektől a kijevi karitatív útig

Magyar Péter a Rendszerváltás - Új korszak kezdődik című rendezvényén (Forrás: Magyar Péter/Facebook)

Kell egy csapat! – indította el Magyar Péter július 6-án a Tisza Párt újabb fejezetét, amellyel arra utalt: véget ért a „politikai rocksztár és utcai harcos” korszaka, mostantól többszereplős, közösségeket mozgató párt lesz a Tisza. Utánajártunk, hol tart a „Rendszerváltás” című beszédében beharangozott program, a Tisza Párt szervezése. Milyen lépéseket tesznek a kormányzóképesség és a nemzetközi elfogadottság érdekében, hogy 2026-ban a Fidesz kihívójaként léphessenek fel.

A pártszervezést illetően Magyar Péter említett beszédében leszögezte, megnyílt a lehetőség: aki szeretne, és a feltételeknek megfelel, a Tisza Párt tagja lehet. Melyek ezek a feltételek? Mindenekelőtt a jelentkezési lap kitöltése a Magyartisza.hu-n és a három hónapos pártoló tagság. Magyar Péter lapunknak elmondta, a július 6-ai, szombati beszédét követő 24 óra alatt több mint ötezren jelezték, csatlakoznának, és azóta is folyamatos a jelentkezés. „Mindenkit, aki a Tisza Párt tagja szeretne lenni, egyenként meghallgatunk, elbeszélgetünk vele, áttekintjük előéletét. Aki korábban politikai pártban választott tisztviselő volt, azt fő szabályként nem vesszük fel, míg ha azóta eltelt, mondjuk, húsz év, vagy akár 5–10 éve valaki egy kistelepülésen polgármester vagy képviselő volt, akkor megfontoljuk a kérelmét. Tudjuk, hogy az ember életében vannak olyan helyzetek, amelyek nem fekete-fehérek, ezért a leginkább kérdéses esetekben központi döntést hozunk. Nem szeretnénk senkit elriasztani, de óvatosak vagyunk: nem akarunk levitézlett politikusokat látni a Tisza Pártban.”

• Hogyan fogják kiválasztani az egyéni választókerületi jelölteket?
• 
Milyen stádiumban van a Tisza-szigetek alakítása, milyen funkciót szánnak ezeknek a sejteknek?
• 
Hogyan hallathatja véleményét az, aki például munkahelyi okok miatt nem léphet be a pártba?
• 
A külpolitikai terén milyen előrelépés várható mostanában?

A teljes cikket elolvashatja Plusz előfizetésünkkel, vagy a Magyar Hang hetilap július 18-ig kapható 2024/28. számában. Országjáró riportok, interjúk, elemzések, véleménycikkek, reklámmentes olvasás – ezeket kínálja a Magyar Hang Plusz!

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!