Nem kell szimpatizálni Magyar Péterrel – sem a személlyel, sem a nézeteivel – annak rögzítéséhez, hogy fellépése egyebek mellett azért rajzolja át a belpolitikai erőteret – hogy mennyire, arról június 9-én kapunk pillanatfelvételt –, mert tükröt tart kormánynak és ellenzéknek. Amiben azt láthatja a nagyközönség kendőzetlenül, mennyire torzult el az eredeti küldetésüket rég feledett politikai szereplők ábrázata. A „Magyar Péter-jelenségre” adott reakciók leleplezik a magyar közéletet foglyul ejtett pártelitek valódi természetét.

A legszembetűnőbb különbség a kihívó és a régi szereplők aktivitása között érzékelhető. Nem egyszerűen arról van szó, hogy egy feltörekvő politikus a kötelező feladatot kipipálva országjárásra indul választási kampány idején. Az intenzitás, az erő és a közönség reakciója az, ami figyelemre méltó és bizonyos értelemben példátlan. Arra az egyszerű igazságra mutat rá, hogy a politikai sikerhez (is) a kemény munkán keresztül vezet az út; és Magyar Péterről sok mindent lehet mondani, de azt nem, hogy ne végezné el azt immár hónapok óta. Kellett persze a pillanat ereje, kellettek a gyors észjárást bizonyító riposztok, ötletek is. És kellett az ellenfelek sok mindenről árulkodó magatartása.