Miciskedés nálunk és más nemzetnél

Felröppent nemrég a hír: lejártak a Micimackó című, nemzedékek tudatát formáló mese jogai, mindenki azt csinál vele, amit akar. Nem mintha eddig nem érte volna épp elég inzultus az eredeti szöveget, vagyis A. A. Milne legendás és megunhatatlan Winnie the Pooh-ját. A magyar fordítás körüli kritikai vita például legalább annyira irodalmi hagyományunk részévé vált, mint maga a végeredmény. Tetszik vagy sem: az angol plüssmackó Karinthy hangján vált magyarrá, akkor is, ha egyesek ezt a hangot akár hamisnak is ítélik.

Ahogy teszi ezt például, igen szenvedélyes cikké gyúrva ellenérzéseit, Molnár Miklós, aki egyenesen azt állítja – a magyar verziót az eredeti szöveggel összehasonlítva –, hogy Karinthy bizony „nem azt fordította, amit Milne megírt” (Miért nem Mici a Mackó, Életünk, 2019/11. sz.). Gond van ugyanis már magával a névvel (hiszen miért női neve van az egyébként meglehetősen kisfiúsan viselkedő, bumfordi közkedvencnek?), de ami még súlyosabb: Molnár szerint a szereplők tulajdonságait, valamint a szövegvilág hangulatát is önkényesen a maga szája íze szerint alakította Karinthy. Ha hihetünk a cikkírónak, akkor bizony itt nem más történt, minthogy a kedélyes, békebeli, albioni mese hangvétele alaposan megbicsaklott: a Pagony derűjét fekete lyukként szippantotta magába az Ugar pszichotikus aurája. Vagy ahogy Molnár fogalmaz: „A »faragatlan tönk«-szerű Mackóból érzelgős kávéházi bohém, önsajnálatra, sőt önmarcangolásra hajlamos, üldözési mániás alak lett, aki unos-untalan rémes verseket dünnyög, és azt sem tudja, fiú-e vagy lány.” Molnár olvasatában Karinthy fenegyerek-énje „tombol” a szövegben, és meglehetősen erőszakosan építi át a neki nem tetsző, képzeletbeli terepet.

• Hogy lett Winnie the Pooh-ból Micimackó és Kubuő Puchatek?
• Miért jelentősek az eltérések a lengyel és a magyar fordítás és az eredeti mű között?
• Hol maradnak a friss fordítások!