Miért nem szeretjük a zöldeket? 2. rész

De ne kerülgessük a forró kását, az ökológiai politika elutasítása mögött az esetek többségében „igazi” politikai okot is találunk (az első részt itt olvashatja.). A többség az örökké elégedetlen baloldal újabb trükkjére gyanakszik, amely üres ijesztgetéssel és olcsó vádaskodással próbálja az embereket a fennálló viszonyok ellen hangolni. (A baloldal pedig kelletlenül figyeli a zöld konkurencia mesterkedését, akik ellopnák előlük a show-t.)

A politizáló zöldek többsége valóban hajlik arra, hogy az ökocídiumért a kapitalizmust tegye felelőssé, és világmagyarázatát a készen kínálkozó marxi vagy poszt marxista sémákból vezesse le. Az ilyesmi a történelemben nem számít ritkaságnak: az új kezdeményezések rendszerint valamilyen öröklött ideológia jegyében lépnek fel, egy korábbi korszak jelmezeiben és jelszavaival. Talán nem is történhet ez másként, hiszen az olyan mozgalmak, amelyeket nem íróasztalnál terveztek, hanem a társadalmi küzdelmek eleven folyamatából születnek, menet közben ismernek önmagukra és tisztázzák céljaikat. Odáig bátran hirdethetik, hogy ők Isten országát, a pragmatica sanctiót vagy a kizsákmányolásmentes társadalmat jöttek megvalósítani.

Ezúttal is ez történik: a 60–70-es évek újbaloldali mozgalmaiból kinőtt zöld hajtások sokáig magukon viselik eredeti környezetük szellemi jegyeit. Csak fokozatosan ébrednek a tudatára annak, hogy céljuk – az életformák gazdag változatosságának megmentése, éspedig a társadalomban ugyanúgy, mint a természetben – mindenféle baloldalnál radikálisabb programot ír elő számukra: a modern ipari állam rendjét igazoló elvek gyökeres újragondolását. Ez ugyanúgy túlmutat a tudományos tervezéssel, egyenlőséggel és igazságtevő újraelosztással kapcsolatos szocialista illúziókon, mint a piaci verseny szabadságát éltető liberális jelszavakon.

A teljes cikket a Magyar Hang hetilap július 28-án megjelent, 2023/30. számában találja. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!