Nem rossz az idei kajsziszezon, de nem üti meg az igazán jó éveket

Nem rossz az idei kajsziszezon, de nem üti meg az igazán jó éveket

Zöldség, gyümölcs kínálat egy árusnál a Debreceni Nagypiacon 2021. június 28-án (Fotó: MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor)

Fotó: Oláh Tibor

 

Eladó a mézédes hazai sárgabarack! – jelennek meg sorra a közösségi portálon az ehhez hasonló hirdetések, miután a megszokottnál jóval korábban, már május közepén beindult a kajszi szezonja. Eddig kegyes volt az időjárás, várhatóan 16–18 ezer tonnát takarítanak be a termelők. Ez több mint a duplája a tavalyi 7 ezer tonnának, így idén talán már nem lesz úri huncutság a hazánkban komoly hagyománynak örvendő lekvár- vagy pálinkafőzés. – Már a középérés végén járunk, most lehet olyan édességű és ízű barackot szedni, ami lekvárnak és cefrének is kiváló – árulta el lapunknak Fülöp Gábor, aki több mint tíz éve foglalkozik kajszival a 6 hektárosra fejlesztett Tolna megyei ültetvényen. Számára ez valóságos életforma. Ők is már május 18-án leszedték az első barackokat a fáról, és július 20-a körül nagyjából befejezik a betakarítást. Az érési időszak előrecsúszása okozott is némi zavart a vásárlók körében – főleg, hogy a boltokban már május elején megjelentek a külföldi vagy korán leszedett, éretlen barackok –, ezért sokan olyan fajtákból készítettek lekvárt vagy befőttet, amelyek erre nem igazán alkalmasak. Fülöp igyekezett türelemre inteni vevőit: ha jó hazai alapanyagból szeretnének lekvárt vagy pálinkát főzni, ne hamarkodják el a beszerzést, várják meg június közepét, végét.

A gazda szerint az elmúlt évek termelése nagyon hullámzó volt a szélsőséges időjárás miatt. 2019-ben takarítottak be nagy mennyiséget, majd 2020-ban és 2021-ben komoly fagykárokat szenvedtek el. Két éve gyenge-közepes, tavaly pedig mindössze 25 százalékos volt a termés, egy hektárról csak egy-két tonnát tudtak szedni. Idén kiemelkedően jónak ígérkezik a szezon, hektáronként 15–20 tonnás termésre számítanak, ha nem jön nagy vihar, jég vagy szél. Az elmúlt években országosan is nagy termésingadozásokat tapasztaltak a termelők.

• Mekkora termést takarítanak be egy sikeres évben, és mi várható idén?
• Olcscób lesz-e idén a kajszi, és ha igen, mi ennek az oka?
• Mi a legnagyobb gond a hazai fajtanemesítéssel?

A teljes cikket elolvashatja Plusz előfizetésünkkel, vagy a Magyar Hang hetilap július 18-ig kapható 2024/28. számában. Országjáró riportok, interjúk, elemzések, véleménycikkek, reklámmentes olvasás – ezeket kínálja a Magyar Hang Plusz!

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!