Utólagosan vállalt előzetes

Utólagosan vállalt előzetes

Szavazás Budapesten, az EP- és önkormányzati választáson 2024. június 9-én (Fotó: Magyar Hang/Beliczay László)

Már a múlt hét végén is csak ez a kérdés járt az agyamban: hogy lehetne elkerülni, hogy ne a választás után, este vagy másnap, hétfőn írjam meg az esedékes publicisztikámat? Várható, gondoltam, hogy minden kollégámnak ez ad témát, és minden csapból a Tisza folyik majd.

Engem a kampány kezdete óta az foglalkoztatott, mikor jön el a perc, amikor Szentkirályi Alexandra (Sz. A.) rádöbben, jaj, mit beszélek, szóval amikor Orbán Viktor (O. V.) rádöbbenti, hogy annyi esélye van a főpolgármesteri címre, mint (ahogy az általa hetek óta ócsárolt Buda és Pest polgára „pestiesen” mondja hosszú évek óta) trójai falónak az Epsom Derbyn. A NER Rogán (R.) megbízásából dolgozó matekzsenik persze már akkor is a spájzban voltak, és azt számolgatták, mit hoz a (spájz melletti) konyhára Vitézy Dávid (V. D.), ha Sz. A. visszamondja a központból rábízott, szájába rágott bejelentés minden szavát, amely szerint, akár egy elbizonytalanodott amatőr sakkozó, még a bábu megemelése előtt visszalép. Ez jó mulatság, női munka volt!

Ha Sz. A. azt mondta volna, hogy (ikonikus idézet következik) „egyedül nem megy”, és tette volna normális, emberi hangon, kevésbé érződött volna az, hogy Novák Katalin és Varga Judit után őt, egy újabb nőt használt el a NER erre a célra (is) szakosodott csapata. Csakhogy Sz. A. már nem bírt kibújni a fővárosi királydrámában ráosztott harcias pesti amazon szerepéből (rendezte O. V. és R.), és kis szöveg-összeolvasás után már fújta is, hogy számára „továbbra is az a legfontosabb, hogy Gyurcsány (Gy.) és Karácsony (K.) távozzon a város éléről.” Ami így inkább tűnik tévedésen alapuló butaságnak, mint jogos elvárásnak, hiszen a főváros élén akkor is egyedül K. áll, ha Sz. A. (azaz O. V. és R.) meglátása szerint Gy. kvázi mentorként mögötte foglal helyet.

A teljes cikket elolvashatja Plusz előfizetésünkkel, vagy a Magyar Hang hetilap június 20-ig kapható 2024/24. számában. Országjáró riportok, interjúk, elemzések, véleménycikkek, reklámmentes olvasás – ezeket kínálja a Magyar Hang Plusz!