Elmarad a koronavírus-járvány miatt az Ünnepi Könyvhét. De vajon nagyobb a tülekedés egy szabadtéri könyvvásáron, mint egy piacon, vagy egy pláza fehérneműboltjában egy átlagos nyári szombat délután, koronavírus-járvány idején? És nincs olyan helyszín a városban, ahol egy ilyen vásárt biztonsággal meg lehetne tartani?
A színházi bemutatókra, engedélyezett koncertekre, és szinte minden másra is az lesz érvényes az elkövetkező hónapokban, hogy akkor biztos a rendezvény, ha már lement. Ez az Ünnepi Könyvhét esetén is igaznak bizonyult: a szeptember közepe utánra halasztott, eredetileg hagyományosan júniusi rendezvényről véglegesen lemondott a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése – ezt a hét elején jelentették be azzal a szűkszavú indoklással, hogy az országos tiszti főorvos, Müller Cecília nem javasolta a könyvhét megtartását.
Nehéz felelősség egy rendezvény szervezőjéé, nem csak egészségügyi, hanem anyagi szempontból is: ha elkezd pénzt és munkaórákat invesztálni egy rendezvénybe, aztán a járványhelyzet váratlan fordulatot vesz, akkor kútba eshet az egész befektetés, és nem csak a sajátja, hanem esetleg az ott résztvevő kiadóké is. Minél több szereplőt „mozgat”, minél többen függnek tőle, annál kevésbé bízhatja magát a szerencsére, annál kevesebb kockázatot vállalhat fel.
A rendezvényhez az anyagiakon és az egészségügyi feltételek megteremtésén túl más felelősség is kapcsolódik: a felelősség a résztvevők magatartásáért. Hiába tesz meg egy szervező mindent, ha a vendégek nem ügyelnek a távolságtartásra, nem vesznek fel maszkot. A könyvhéten csak az állampolgárok önkéntes szabálykövetésére számíthatnának a szervezők, ami – hiába építene erre bevallottan a kormányfő is a koronavírus elleni védekezésben – igencsak változó, attól függően, hogy mely állampolgárról van szó, és melyik szakaszában jár a járvány. Ez természetesen tovább növeli a bizonytalanságot.
A könyvhét szervezői az országos tiszti főorvos véleményére hivatkoznak, aki nem javasolta a rendezvény megtartását. A tiszti főorvos valószínűleg nem is cselekedhetett másképp, mivel járványügyi szempontból ez a kérdés eléggé leegyszerűsítve jelentkezik: vagy van rendezvény, vagy nincs, és járványügyi kockázata egyértelműen csak az első lehetőségnek van, ezért egy tiszti főorvostól logikus a második válasz. Ráadásul, ha támogató nyilatkozatot ad, azzal áttételesen ő is felelősséget vállal a rendezvényért. Mivel egy tiszti főorvos felelősségben vélhetően már amúgy sem szenved hiányt, és egy ilyen felelősségvállalás a mostani helyzetben óhatatlanul politikai kérdéssé is válik, talán ki lehet azt is jelenteni, hogy a nemleges válasz a tiszti főorvos szempontjából is kedvezőbb volt. Annyira, hogy a helyében valószínűleg nem sokan mondtak volna mást.
Igaz, ezen az alapon minden rendezvény esetén ezt kellett volna felelnie a tiszti főorvosnak, és ma például a magyarországi futballmeccseken sem lenne közönség, ahogyan egyébként zárt ajtók mögött tartották a Bajnokok Ligája meccseit is. Nyilván a zárt térben, létszámkorláttal tartott koncertek is fertőzési kockázatot jelentenek, határozottan nagyobbat, mint ha mindenki otthon maradna. Ezeket a rendezvényeket mégis megtartják – a Művészetek Palotája évadot nyit, a színházakban is elkezdődnek az előadások, ha éppen nem üti fel a fejét a koronavírus a társulatban. Ez nyilván azon az alapon történik, hogy az embereknek mégiscsak járniuk kell valahová néha, a művészeknek meg játszaniuk, legalább időnként, mert ha pusztán járványügyi szempontból néznénk, itt semmiféle, emberek összezárásával járó évad nem kezdődhetne, pláne éppen most, amikor nő a fertőzésszám. Különösen, mert előadóművészet nélkül talán a közmegegyezés szerint is meg lehet lenni egy darabig, szemben például az élelmiszerrel és a közoktatással.
Innen nézve kicsit fájdalmas, hogy a könyvhét megrendezéséről nem igazán folyt a nyilvánosság számára is látható vita, és hogy a hivatalos, nyilvános indoklás is a tiszti főorvos javaslatára korlátozódik. Főleg, hogy nem kizárólag kulturális, hanem könnyedén forintosítható gazdasági döntésről is szó van. Sok kiadó, elsősorban a kisebb, és/vagy a nagy kiadói csoportoktól független szereplők számára a könyvhét (és a szintén elmaradt nemzetközi könyvfesztivál) könyveladásai az éves bevétel jelentős részét teszik ki, adott esetben akár a felét is.
A könyvhét elmaradásával kapcsolatban számos kérdés felmerülhet: vajon biztos, hogy a rendezvény tényleg nem tartható meg a szabadtéri helyszín és az esetleges maszkviselési kötelezettség és létszám-korlátozás ellenére sem? Nincsenek Budapesten és a hagyományosan saját könyvheti rendezvényeket szervező vidéki városokban olyan helyszínek, ahol elegendő tér áll rendelkezésre, hogy a távolságtartás biztosítható legyen? Miben különbözik egy könyvvásár egy piactól? Azon kívül, hogy utóbbi helyszínen – hasonlóképpen a fedett bevásárlóközpontokhoz – fel sem merül a létszám-korlátozás. Ha bizonyos időszakokban egymás sarkát tiporják a vásárlók, ahogy az a plázákban nagyon is megtörténik, az a dolgok jelen állása szerint az ő bajuk.
Innen nézve a könyvhét meg-nem-tartása vagy esetleges döntésnek tűnik, vagy értékválasztásnak. (A pláza fontos, a könyvárusítás nem annyira?) Egyébként az esetlegesség is érthető lenne, hiszen a koronavírus-járvány annyira új helyzet, hogy a döntési folyamatok nem lehetnek mentesek némi esetlegességtől és találgatástól. Vagy ennek, vagy valami teljesen más, máig ismeretlen megfontolásnak a következménye lehetett, hogy míg az első hullám alatt Németországban zárva voltak a fodrászatok, de fogorvoshoz lehetett menni, Magyarországon éppen fordítva volt, a fogorvosi ellátás tiltott volt, a fodrászatok nyitva tarthattak. Ilyen helyzetekben valószínűleg az életben maradáshoz szükséges kíváncsiság minimumát jelenti, hogy az ember legalább felteszi a kérdést, hogy „ezt így hogy?”. Még ha érdemi válasz nem is feltétlenül érkezik.
Berlinben egyébként megtartják az őszi nemzetközi könyvfesztivált szeptember 9-19. között, zárt térben, másfél méteres távolságtartás betartása mellett, miközben a maszk viselése a rendezvények előtt és után kötelező. Lehet, hogy ott a virológusokon a sor, hogy megkérdezzék, hogy „ezt így hogy?”
Bár sok minden nem világos az egyes országok döntései kapcsán, egy dolog nyilvánvalónak tűnik mintegy fél év után, amit a koronavírus-járvány társaságában töltöttünk: senki sem szaladgál a bölcsek kövével a zsebében. Az nincs a berlini járványügyi hatóságoknál. De Magyarország tiszti főorvosánál sincsen.
Ha a kereskedelmi hasonlatoknál kötünk ki a könyvhét kapcsán, az nem véletlen: a könyvhét ugyanis elsősorban egy könyvvásár. Az volt mindig is. A tumultus, amely a vásár mindenkori szombati napját jellemezte, azért alakult ki, mert a Vörösmarty téren a könyvkiadók standjainak felállítása után gyakorlatilag nem maradt érdemi tér. A szökőkút előtti nagy színpadon hagyományosan egész nap könyvbemutatók, beszélgetések zajlottak, amelyeket többnyire legfeljebb két tucat ember hallgatott, de inkább kevesebb – már csak azért is, mert vagy rekkenő hőség és tűző napsütés, vagy orkánerejű szél, vagy felhőszakadás ellen kellett védekeznie a közönségnek, amely alapvetően mégiscsak vásárolni érkezett, lehetőleg kedvezményes áron – és dedikáltatni. A legtöbb dedikáláson egyébként még így is kevesebben várakoznak egy időben, mint egy átlagos pláza fehérnemű üzletének próbafülkéi előtt egy nyári szombat délután. Koronavírus-járvány idején, természetesen.
A plázákban ezen a nyáron is tapasztalható, járványügyi szempontból kissé ijesztő tumultust elnézve jogos a kérdés, hogy hol marad a könyvhét elmaradása kapcsán a részletes indoklás – túl azon, hogy emberileg teljesen érthető, ha a súlyos felelősség felvállalása és a bizonytalanság elriasztja a szervezőket a könyvhét megrendezésétől.
