„Jőjj el szabadság,
Te szűlj nekem rendet”
József Attila: Levegőt!
A Nemzeti Együttműködés Rendszere a vége felé közelít. Ennek számos jele van. Csak az utóbbi egy évet tekintve: az önkormányzati választások kudarca, vereség a nyári EU-csúcson, a jogállamiság, mint követelmény, a színművészetis hallgatók lázadása, az uniós jogállami jelentés, az Európai Unió Bíróságának legújabb döntése a lex CEU törvénytelenségéről. A kérdés: elvezethet-e ez a láncolat a rezsim, a NER összeomlásához?
A polgársággal számolni kell
– 2019 őszén – a súlyos EU-s választási kudarc után – összefogtak az ellenzéki pártok, s az önkormányzati választáson végre jelentős sikert értek el. Társadalmi jelentőségű új tényezőként színre lépett a polgárság. A budapesti, s a vidéki városi lakosság nagy része megelégelte a hazudozást, a gyűlölködést, és a dőzsölésbe futó gátlástalan korrupciót. Sokakat a magyarságot külföldön övező presztízs elvesztése, a „jó volt magyarnak lenni” érzés bántó idegenkedéssé alakulása döbbentett rá arra, hogy nagy a baj. A közvélemény átalakulása azonban csak elkezdődött. Feltehető, hogy közérzetünk romlásának folyamata a napi, személyes gondok, benyomások révén, s a Covid-19 dilettáns kezelése miatt is felerősödik, s mindezt a kormánypropaganda, a CSOK már nem tudja ellensúlyozni. Várható, hogy 2022-ben a kisebb városokban, nagyobb falvakban is megjelenik az a polgári attitűd, ami a nagyvárosokban a NER beszűküléséhez vezetett és vezet. A kormány ellenséges magatartása az önkormányzatokkal szemben, a helyi törekvések módszeres semmibevétele tovább erősítheti a társadalom eme késve beindult magára találását.
A leszakadt, hátrányos helyzetű térségekben azonban a helyzet kilátástalanabb. De...
2022-ig a szegény társadalmi rétegek eddigi „viselkedési normája” módosulhat. Számos felmérés szerint a reménytelen helyzetben lévő emberek sorsuk jobbra fordulását a dönteni tudó, stabil hatalomtól remélik (Tony Judt), s mintegy 70 százalékban oda is szavaznak. A korábbi választásokon hazánkban is ők hozták a NER számára meghatározó mintegy 1,5 millió voksot. Az a tény, hogy a pandémia miatt az EU jelentős összegeket ad az elapadó jövedelmek pótlására, de hazánkban ebből a nincstelenek – okkal – kizártnak érzik magukat, megváltoztathatja az eddigi felfogásukat. A legszegényebbek, az elesettek a továbbiakban nem biztos, hogy megelégszenek a választás előtt odavetett morzsákkal. Nekik ugyanis már „nincs lejjebb”. A társadalom megosztottsága tovább mélyül, s közeli az a pont, amikor a nyomor elviselhetetlenné válik.
A hátrányos helyzetű térségekben újfajta politizálás indult a nyomor láttán! A leszakadt társadalmi csoportokkal a személyes kapcsolatok kiépítésének és kiszélesítésének az ideje jött el. A legkülönbözőbb segítési, támogatási akciókkal találkozni az ország legkülönbözőbb területein. Éled a szolidaritás. Nagy kérdés, hogy e téren lehet-e politikai fordulatot elérni? 2022-ben a NER bukásának egyik döntő tényezője lehetne e társadalmi szolidaritás keltette önérzetesebb magatartás.
Orbán politikája nem felel meg a jogállamiság követelményének
Az Európai Unió jövőjével, erőviszonyainak alakulásával, a populizmussal is összefüggő belső hatalmi küzdelmek a nyári EU csúcson kiélezett vitához vezettek. Felmerült, hogy az EU alapértékeinek, a jogállamiságnak az érvényesülését a jövőben szigorúan meg kell követelni minden tagállamtól, ezzel téve rendet, teremtve újólag kohéziót az unión belül. E rendteremtés eszközeként fogalmazódott meg, hogy a hétéves, 1080 milliárd eurós költségvetés és a 750 milliárd eurós helyreállítási alap elosztása során a jogállamiság érvényesülése szigorú kritérium legyen. Még vita van arról, hogy ezen kritériumok figyelembevétele hogyan történjen. A minősített többség elég, vagy e téren is működhet tovább a tagállami vétó? A többségi elv kimozdítaná az EU-t a sodródás bizonytalansági helyzetéből. A vétó továbbélése esetben az EU lassú eróziója folytatódna, s erre legjobb bizonyíték a mi NER-ünk.
Nálunk az EU mindent kipróbált: a Tavares-jelentés, a hetes cikkellyel való fenyegetés, a Sargentini-jelentés, a luxemburgi bíróság elmarasztaló döntései úgy működtek, mint a falra hányt borsó. Az Orbán-kormány önkényuralmi törekvéseit az EU lépései még csak fékezni sem tudták. Ennek egyszerű magyarázata van: Magyarország nem jogállam, csak annak látszatát mutatjuk fel. A látszathoz ugyanis adottak a jogállami hatalmi ágak (végrehajtó hatalom, törvényhozó hatalom, bíróság), ezek azonban nem függetlenek (!) egymástól. Léteznek az ide tartozó intézmények (Alkotmánybíróság, Kúria, választási iroda, számvevőszék, stb.) de mindegyiket Orbánhoz lojális, 7 évre bebetonozott pozíciójú emberek vezetik. Így aztán a fékek és ellensúlyok rendszere csaknem tíz éve az álmok birodalmába tartozik. Ahol a hatalom még nem 100 százalékosan uralkodik, ez a bíróság. Lojális bírók azonban vannak, s ez szinte mindent kezelhetővé tesz. Ezt szolgálja az a napirenden levő változás, hogy rövidesen a legfőbb bíró olyan személy lesz, aki soha nem volt bíró, de számos poszton igazolta lojalitását Orbán Viktorhoz. Feltehetően eszerint fog helyt állni a Kúria vezetőjeként is.
E vázlatos bemutatás sejtetni engedi, hogy az EU-ban senkinek sem lehet kétsége afelől, hogy jogállamiság terén mi a helyzet Magyarországon. Annál is inkább, mert e téren számos nemzetközi kutatás, felmérés zajlott le az elmúlt években. A Word Justice Projekt 2018-as mérései szerint jogállamiságban 126 ország kormánya között az Orbán-kormány a 103-ik helyen van, Nigéria után, de még Uganda kormánya előtt! És nem ezek az országok emelkedtek európai szintre. Mi süllyedtünk 10 év alatt a fekete Afrikáéra. De a demokráciánkat is nehéz megvédeni, melyet az Európai Bizottság alelnöke nyilvánított betegnek a minap egy interjújában, s Orbán Viktor a Bizottság elnökétől követelte Vera Jourová leváltását. Kár volt. Ursula von der Leyen visszautasította a példátlan támadást, annál is inkább, mert az Ill(beteg)liberális demokrácia egy emlékezetes tusnádfürdői igehirdető előadás vezérmotívumaként vonult be a fogalmi tárába. Másfelől pedig a „beteg” jelző ma már dicséretnek számít. Mert a mi demokráciánk már kimúlt. A Freedom House tavasszal tette közzé e témában folytatott vizsgálatának eredményét: „Magyarország már nem demokrácia, hanem hibrid hatalom.”
Szövetségben a tőke
Mindezek után felmerül a kérdés: minek köszönheti a rezsim, hogy az unióban tényezőnek tekintik, hogy vannak szövetségesei? A nyugati tőkének. Hagytuk tönkremenni a magyar ipart és mezőgazdaságot, s a beáramló nyugati – főként német – tőke meghatározó súllyal van jelen a gazdaságban, de a politikában is. 2010 után pedig hazánkban a multinacionális cégek kedvezményezett szerepet kaptak: alig fizetnek adót, a magyar munkavállaló – Európában példátlanul – ki van szolgáltatva a munkaadónak, a munkabér fele az otthoninak, a (a kkv-k rovására történő) kormányzati támogatásuk egyedülálló a régióban, a katonai megrendelések ugyancsak nagy értéket képviselnek.
Ezek a kedvezmények azonban időszakosan működnek. A német hadiipartól való ezer milliárd eurós fegyvervásárlásunk az idén, s talán jövőre is segít a megértőbb politikai magatartás kialakulásában, de erre a végtelenségig számítani aligha lenne helyes. A német autógyárak tartósabb támogatást valószínűsítenek – amíg a kedvezményeiket biztosítottnak látják. Az autóipar technológiai átalakulása ugyancsak bizonytalansági tényező. Számolni kell azzal is, hogy a jövőben csökken a kormány támogatási potenciálja a fegyvervásárlások, a Budapest–Belgrád vasútépítés, a Paks II, a letelepedési kötvények kölcsönének visszafizetése, valamint a pandémiai hanyatlás miatt. Mindent összevetve: a NER működési feltételei már középtávon is ingatag alapokon állnak.
Hatalmi tényezők a civilek
Ha a jogállamiságot az Amerikai Egyesült Államok hatalmi struktúrájának értékei szerint vennénk figyelembe, akkor a nálunk feketelistán szereplő civil szervezeteket, az NGO-kat (None Government Organization-okat) a legfontosabb tényezők között kellene megemlítenünk. Az USA „háromlábú széke” ugyanis: kormányzat, piacgazdaság, civilek (Hillary Clinton). Az NGO-k a társadalom szövetét adják, s ebből fakadóan nemcsak képesek ellenőrizni a hatalom működését, de azt a legmeggyőzőbb és leghatékonyabb formában teszik. Mert függetlenek is a hatalomtól. Ezen túl alkalmasak a legkülönbözőbb tevékenységeknek, emberi kapcsolatoknak teret adni, a humánum, a szolidaritás megnyilvánulásainak legfőbb szolgálói. Az elesettekkel – legyenek azok betegek, egyedülállók, hajléktalanok – szinte csak a civil szervezetek foglalkoznak. Kezdeményezéseik pótolhatatlanok. Példaként említem a parlagfűirtás kezdeményezését, mely a Széchenyi-Hegyi Regionális Egyesületnek, személy szerint Szamos Gabriellának köszönhető: utánajárt, mi okozta kisfia rosszullétét. Civil szervezete, a ReGE révén indult 1993-ban a parlagfűirtás, jött létre egy civil, országos akció (melyet aztán az állam átvett és mára tönkre is tett).
Most egy fordulat részesei vagyunk. A civil szervezetek, mozgalmak politikai szerepvállalásának ideje jött el. A globalizáció, a technológiai korszakváltás, a digitalizáció időszakában felértékelődnek a humán értékek; a civil mozgalmak, egyesületek, alapítványok, a személyes kapcsolatok szerepe; az egyéni képességek kibontakoztatásának-, az önmegvalósítás feltételeinek megteremtése. Ennek a reménynek a valóra váltásában lehet, hogy az egyetemisták hozzák meg a fordulatot Mint egykor 68-ban, Párizsban.
A szellemi élet védői az egyetemisták
A NER kiteljesedését remélte a hatalom a szellemi élet alávetésétől, a „nemzet, haza, kereszténység” jegyében, de az érintettek semmibevétele, a párbeszéd, a közös gondolkodás hiánya, a nyers erőszak oda vezetett, hogy a kulturális, művészeti élet, az egyetemisták a NER eróziójának új dimenzióját hozták és hozzák létre. Napjainkban ezt éljük.
1968. május 22-én a nanterre-i egyetemisták elfoglalták az egyetem igazgatási épületét. Másnap az események átterjedtek Párizsra.
2020. augusztus 31-én a Színház és Filmművészeti Egyetem hallgatói elfoglalták az egyetemet, s az események társadalmi hatása egyre erősebb. A 68-as diáklázadás után nem sokkal megbukott de Gaulle elnök.
A szerző a Kutatási, Technológiai és Innovációs Tanács egykori elnöke
A Publicisztika rovatban megjelenő írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
