A magyar politikai élet most éli a nagy hazugságok korát, devalválva az utolsó morális alapokat. Ezen felül a szociális háló szétszakadása, az egzisztenciák megbillenése, az olcsó ázsiai munkaerő ellenőrzés nélküli betelepítése – megfeledkezve a magyar munkavállalókról – csak ront a körülményeken. Mindezek mellett a folyamatos titkolózás az ország állapotáról, a nagy beruházásokról, mind ellentétesek azzal, amit a kormány a nyilvánosságban próbál képviselni. Szándékosan tudatlanságban tartva a lakosságot veszélyes jövőt készítenek elő, súlyosabb következményekkel, mint ahogy ma látszik. Úgy tűnik, a magyar kormány elveszítette a kompetenciáját, és menekül a valóság elől. Jelenleg egyetlen kapaszkodója, ami fenntartja, a minden pénzünket elnyelő, félrevezető propaganda.
Tusnádfürdő után látjuk, a magyar politikában a tisztánlátás pillanata még nem érkezett el. A választók többsége egyelőre nem érzi a hazugság szagát. Sem azt, hogy ez a hazugság megváltoztatta Magyarország irányát, egy szűk körnek kedvezve. Azt nem lehet tudni, a miniszterelnök a Tusványoson elhangzó beszédét ki vagy kik írták. Viszont ismerve a rendszer természetét, valószínűleg ezt is túlárazták, hogy a kiválasztottak nagyot tudjanak markolni. Az sem kizárt, a kormányfő az előadása közben arra gondolhatott, miképpen lehetne tovább növelni néhány hektárral a tokaji szőlőbirtokot a lánya számára. Nagy vonalakban ennek mentén mozog a magyar politika. Persze arról nem volt szó, milyen módon lehetne visszaszerezni a barátoknak, a családtagoknak szétosztott vagyont, amiért a magyar emberek dolgoztak meg. Az is igaz, ezek közül, akik a pénzünkből híztak meg, nem állt ki eddig senki sem azzal a kijelentéssel: nem lesz tovább szélhámos, és visszaadja a galád módon szerzett javakat. Bocsánatot kérve a nemzettől, örökre eltűnve a nyilvánosságból. Milyen kényszerítő beavatkozás kell ennek megtételéhez? Mire várnak? Mi vagy ki akadályozza meg őket? Ennek előbb-utóbb úgyis meg kell történnie, mert a magyar társadalom nem tolerálhatja végtelenségig a kifosztását. Mindenesetre nagy hatású erkölcsi üzenete lenne, ha ez megtörténne. Lassan elindulhatna az oly régóta várt megtisztulási folyamat, végképp befejezve a rendszerváltást, elvágva a megmaradt mérgező szálakat, új kiindulópontok lerakásával elősegíteni a nemzet egészséges sikerességét.
Feltételezhető, mindenkinek van valamiféle kötelezettsége a nemzete iránt. Főleg akkor, amikor érezhetően nagy a baj, és a politikai vezetés elveszítette realitásérzékét. Mert nemcsak képtelen ellátni a nemzeti érdekek képviseletét, hanem elhibázott, rosszul célzott gazdaságpolitikájával elviselhetetlen mindennapok kezdenek kialakulni. Ebben a helyzetben az ellenzék, látva sovány teljesítményüket, nem képes alternatívát felmutatni és ezért keményen megküzdeni. Talán rájuk már nem is lehet igazán számítani. Így inkább önbecsapás az egész tevékenységük. Milyen lehetőség marad akkor? Lehet továbbra is hallgatni, sodródni. De újragondolva az ellenzéki létet, ki kell mozdulni a komfortzónából. A józan ész mentén egyesíteni kell az országot. Ahol nincs külön szabály a politikusokra, a hozzátartozóikra és többi magyar emberre.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2023/34. számában jelent meg augusztus 25-én.
