Orbán Viktor évek óta egyre elszántabban vívja nagy honvédő háborúnak beállított küzdelmét a brüsszeli bürokraták és csatolt egységei, köztük Soros Györgynek – a Fidesz-kommunikáció szerint – az unió intézményeit megszállt csapatai ellen. A „brüsszeli bürokraták” a rogáni propaganda folyamatosan sulykolt kifejezése, ezt a megnevezést használják abban az esetben is, ha a bírált döntést a megválasztott kormányok vezetői vagy miniszterei hozzák meg. A legmagasabb szintű testület, a tagállami vezetőkből álló Európai Tanács döntéseit az uniós csúcsnak nevezett ülésein hozza meg. Az erről kiadott dokumentumban a döntések „következtetések” címen jelennek meg, és elfogadásuk konszenzust, egyhangú támogatást igényel. Ezeket tanulmányozva lelepleződik, hogy Orbán Viktornak az üléseken képviselt álláspontja sokszor nincs összhangban az itthoni EU-ellenes, gyűlöletkeltő, az ország érdekeit figyelmen kívül hagyó megnyilatkozásaival.
Ezt az ellentmondást az uniós partnerek is látják, s ki-ki politikusi felfogása, illetve feladata szerint értékeli azt. A legutóbbi tanácskozás után megtartott sajtóbeszélgetésen Charles Michel, az Európai Tanács elnöke a Népszava brüsszeli tudósítójának kérdésére válaszolva a következőket mondta: „Az egyik oldalon vannak a beszédek, a retorika, a kommunikáció, a másikon meg ott van a lényeg, a tartalom. Nekem az a feladatom, hogy megőrizzem az európai egységet.” Kitért arra is, hogy több résztvevő szóba hozta a Putyin és Orbán közötti találkozót, és ő maga sem javasolta annak megtartását. Ugyanakkor Charles Michel feladatát tekintve érthető, hogy számára a lényeg az, hogy Orbán Viktor konstruktív résztvevője a vitáknak.
Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!
ElőfizetekMár előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!